Interjú Lukas Vrablik
Amikor a Bayern München játékosa lettél 2009-ben, hatalmas küzdelem folyt elöl Mario Gomez, Miroslav Klose és Luca Toni között a helyért. Nagyon nehéz volt bekerülnöd a csapatba?
Igen. Miután megérkeztem a Hamburgból, Jupp Heynckes, aki odavitt a bajor csapatba, hamarosan távozott, a helyére Louis van Gaal érkezett. Közölte velem, hogy nem szerepelek a tervei közt. Az elején nagyon sokat ültem a kispadon, de néhány hét után észrevette, milyen keményen dolgozom az edzéseken, és mennyire fontos nekem a csapat. Az is jól jött, hogy épp a pályafutásom csúcsán jártam. Azt mondta, ha folytatom a munkát, esélyt kapok. Először azt hittem, csak úgy mondja, de kiderült, hogy valóban így gondolja. Nagyon tisztelem azért, hogy észrevette az erőfeszítéseimet, és módosított az álláspontján. Arra buzdított, hogy mindennap gyakoroljak, és végül pályafutásom legszebb időszakát töltöttem a Bayernben.
Igaz, hogy gyerekkori álmod volt a Bayern München?
Sok horvát gyerek számára álom ez a klub, ötszáz kilométerre van onnan, ahol felnőttem. A mérkőzéseit gyakran közvetítette a horvát televízió. Voltak persze a srácok, akik a Barcelonáért vagy a Real Madridért rajongtak, de nekem mindig a Bayern München jött be. Az is fontos volt, hogy München gyönyörű város. Nagyon élveztem az ott töltött három évet, és boldog voltam, hogy fontos szerepet tölthetek be egy ennyire fantasztikus klubnál.
Köztudott, hogy a Bayern mindig nyerni akar. Éreztetek emiatt plusz terhet?
Igen, az első naptól kezdve. Amikor körbenéztem, olyanokat láttam magam körül, mint Klose, Gomez, Philipp Lahm, Bastian Schweinsteiger, Mark van Bommel… Csodás csapat volt. Aki a játékosaként lép pályára, azt félelem és tisztelet veszi körül, mert mindenki tudja, hogy a csapat száz százalékot ad bele. Emiatt jön össze olyan sok bajnoki cím. Mindez manapság is nagyon igaz. A Bayern München évek óta Európa egyik legnagyobb csapata.
Mesterhármast szereztél a 2010-es BL-elődöntő visszavágóján a Lyon ellen. Az volt a legjobb mérkőzésed a Bayern mezében?
Igen, az már tényleg különleges, ha három gólt hozol össze egy BL-meccsen. Örökre veled marad az élmény. Viszont úgy érzem, a legjobb és legszebb pillanatom az volt a csapatban, amikor a ráadás perceiben gólt szereztem a Manchester United ellen a negyeddöntő első találkozóján, amelyet kettő egyre megnyertünk Münchenben. Sosem fogom elfelejteni. Miután bement, azt éreztem, hogy felrobban a stadion.
A Bayernben töltött időszakod mégis keserű szájízzel ért véget, miután Münchenben elveszítettétek a Chelsea elleni 2012-es Bajnokok Ligája-döntőt, ráadásul kihagytál egy tizenegyest a párbajban…
Az volt a második BL-döntő, amelyen kikaptam, mivel 2010-ben is alulmaradtunk az Inter ellen Madridban. A mai napig fáj, és viselem a terhét. Nem könnyű két alkalommal is a döntőig jutni, úgyhogy büszke vagyok, hogy nagy meccseken lehettem ott, de a fájdalom megmarad. Sosem emelhettem a magasba a serleget, és ez mélyen elkeserít.
Az UEFA-kupa-győzelem viszont összejött a CSZKA Moszkvával a 2004–05-ös idény során. Lehet, hogy ez kárpótolt egy kicsit?
Bizonyos értelemben. Klassz, hogy ez a siker összejött, de jó lett volna egy BL-győzelem is. Így működik: egy meccsnek van vesztese és nyertese is. Van, hogy a dolgok nem úgy mennek, ahogyan szeretnénk.
Száznégy alkalommal voltál horvát válogatott. Merted volna remélni gyerekkorodban?
Gyerekkori álmom volt, hogy egyszer válogatott leszek. Örülök neki, hogy ez 2002-ben teljesült, és egészen 2015-ig tartott. Szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen sokszor hívtak, főleg, ha azt nézzük, milyen hosszan és milyen gyakran voltam sérült. Egyszer nyolc hónapon át, egy másik alkalommal egy évig. Büszke vagyok magamra.
A horvát válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Slaven Bilic a nagy meccsek királyának nevezett téged. Lehetséges, hogy ez a mentalitás volt a kulcs a sikereidben?
A véremben van. Tényleg ez volt az erényem, ennek köszönhetően lehettem a szurkolók kedvence bármelyik klubomnál. Már fiatalkoromban is elsírtam magam, ha kikapott a csapatom.
Te is gólt szereztél, amikor Horvátország a Wembley-ben három kettőre megverte Angliát, utóbbi csapat emiatt nem lehetett ott a 2008-as Európa-bajnokságon. Hogyan emlékszel erre a híres összecsapásra?
Bilic világos célt tűzött ki: ott kell lennünk az Európa-bajnokságon. Az a mérkőzés a Wembley-ben nem annyira volt fontos számunkra, Angliának viszont nagyon. Jó eredményre volt szükségük ahhoz, hogy kijussanak, ha nem, akkor Oroszországé a hely. Fantasztikus csapatunk volt, és nagyon szépen játszottunk. Eduardo kiváló pillanatban adott egy csodálatos passzt, így én szereztem a második gólt. Nagyon boldog voltam. Kár, hogy egy ilyen válogatott, mint Anglia, nem lehetett ott az Eb-n, de a labdarúgás már csak ilyen.
Zlatko Dalic segédje voltál, amikor Horvátország világbajnoki döntőt játszott 2018-ban. Mit jelentett ez neked?
Harminchét évesen abbahagytam a labdarúgást, és azt mondtam, hogy egy kicsit szeretnék mással foglalkozni, elég volt a húsz év. De három-négy hónap múlva kaptam egy hívást Dalictól, aki megkérdezte, lennék-e a segédje. Nem gondolkodtam egy másodpercnél többet, mert a horvát válogatott továbbra is a szenvedélyem. Elutaztunk az oroszországi világbajnokságra, és nagyon jól éreztem magam. Újfajta élmény volt. Amikor az ember játszik, nem is gondol arra, milyen lehet edzőként az oldalvonalnál. Büszke vagyok rá, hogy részem lehetett abban a sikerben.
Mi a legfőbb különbség Olic, a játékos és Olic, az edző közt?
Nagy a különbség a játékos és az edző munkája közt. A játékos csak maga miatt aggódik. Az edző az egész csapatra gondol. Azokkal is törődni kell, akik nem kerülnek be a keretbe, hogy jó legyen a hangulat. Hangulat nélkül nem megy semmi, nincsenek eredmények. Azt hiszem, egy edző sokkal többet gondolkodik ezen, mint egy játékos.
Mely szakemberek voltak rád a legnagyobb hatással a pályafutásod során?
Mindenképpen meg kell említenem Van Gaalt. Kicsit nehéz volt a Bayernben, amikor Heynckes elment, ő pedig megérkezett, de mindig állta a szavát. Később adódtak problémái a kommunikáció miatt. Nagyon jó edző, de szeret egymaga dönteni. Lehet, hogy emiatt nem volt a legjobb a klub számára, de nekem személyesen nagyon is az volt.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. decemberi számában.)
