Interjú Chris Flanagan
Ezerkilencszázkilencvenhétben hagytad ott a Zaragozát, és lettél a Chelsea játékosa. Akkor úgy fogalmaztál, hogy ez volt életed legfontosabb klubváltása. Miért?
Azért, mert huszonkilenc éves voltam, hét éve futballoztam Zaragozában, és akár onnan mehettem volna nyugdíjba. Nehéz döntést hoztam, mégis kiderült, hogy jól választottam, nagyon sokat tanultam. Rendkívül tetszett az angol futballban a szurkolókkal kialakított szoros kapcsolat. Megváltozott az életem. Megtanultam angolul, a gyerekeim akkor voltak négy- és kétévesek, és remek oktatást kaptak Angliában. Az otthon ma már Londont jelenti nekem.
Miért döntöttél úgy, hogy a Chelsea játékosa leszel?
Amikor hívtak, és tényleg volt is esélye, hogy odakerüljek, elkezdtem szemügyre venni mindent. Ott futballozott Ruud Gullit, Roberto Di Matteo, Gianfranco Zola, Gianluca Vialli, Dan Petrescu, Frank Leboeuf és Dennis Wise. Úgy éreztem, mellettük a helyem. Azelőtt rendezték az FA-kupa döntőjét, hogy aláírtam volna, és drukkoltam nekik, mert a győzelem azt jelentette, hogy nemzetközi színtéren is pályára léphetünk a következő idényben. Az első évemben meg is nyertük a KEK-et.
Hogyan emlékszel vissza a bemutatkozásodra?
Az volt az első napom a Stamford Bridge-en, ingben, hosszúnadrágban, barna cipőben jelentem meg. Rám húztak egy Chelsea-mezt, és elkezdtek fotózni. Meglátták a pályamunkást, aki traktorral gurult a gyepen, és mondták, hogy ugorjak fel mellé. Tiltakoztam, mondtam, hogy ez nem az én stílusom, de csak hajtogatták, hogy menjek, csináljam. Végig hatalmas zavarban voltam. Másnap láttam a fényképeket, borzalmas volt!
Mire emlékszel Ruud Gullitból, aki akkor a csapat menedzsere volt?
Az első mérkőzésem az Angol Labdarúgó-szuperkupa volt a régi Wembleyben. Aki Angliába kerül, az megszenved a játék sebességével. Igyekeztem előre jutni, de elvesztettük a labdát. Amire visszaértem, már ismét a miénk volt. Nem nagyon találtam a helyem. A szünetben Ruud Gullit azt javasolta, hogy álljak meg egy percre, és vegyem fel a játék ritmusát. Elkezdtem tanulni.
Mi volt a legjobb pillanatod a Chelsea-nél?
Mindenki emlékszik erre vagy arra a gólra, de nekem az a legfontosabb, amelyet a Real Madrid ellen lőttem a Szuperkupáért. Valahogy mindig összejött a gól, de sosem fináléban. Azon gondolkoztam, vajon miért. Ezzel együtt is a Chelsea-nél töltött időszakom csúcspontja az volt, amikor FA-kupa-elődöntőt játszottunk a Newcastle ellen. A Wembley egészen különleges hely, az pedig óriási, hogy két fontos gólt szereztem, amellyel a döntőbe jutottunk. Pontosan ott voltam akkor, ahol a legjobb volt nekem.
Milyen volt egy csapatban szerepelni Gianfranco Zolával?
Ő volt a legjobb futballista, akivel valaha játszottam, ha vele voltam a pályán, sokkal jobb lettem én is. Ami a Sunderland ellen ollózott gólomat illeti, már a tizenhatoson kívül is odaadhatta volna a labdát. Szabad voltam, és kértem. De ő azt jelezte a tekintetével, hogy csak menjek, ne aggódjak, pontosan elém fogja tenni. Szaladtam, miközben arra gondoltam, ebből mi lesz. Átemelte a védelmen, és lett, ami lett. Sem előtte, sem azután nem történt hasonló, de Zola már csak ilyen volt.
Mekkora hatással volt rátok Dennis Wise?
Sokkal jobbak lettünk, amikor meghozta a döntést, hogy beszéljünk angolul az edzőpályán. Amint átléptünk a kapun, angolra váltottunk, addig beszélt ki-ki, ahogy gondolta. Összekovácsolt bennünket.
A Bajnokok Ligájában öt nullára nyertetek a Galatasaray ellen. Milyen volt az az este?
Az első mérkőzésen néhány Galatasaray-drukker berohant a pályára. A biztonsági őrök nem bírtak velük, ezért Dennis Wise gáncsolt el egyet. Amikor megérkeztünk Isztambulba, meg akarták ölni! Rengeteg felirat szerepelt mindenhol, hogy „Wise halott”. Éjjel kettőkor felhívták a hotelben, hogy felébresszék, amikor pedig száz méterre értünk a stadiontól, bedobták a busz összes ablakát. Mindenki középre menekült. Később kimentünk a pályára, ami tele volt emberrel. Rohamrendőrök állták körbe őket, egy fickó megafonnal hergelte a többieket, azok meg ugráltak. Nekünk viszont ott volt Zola. Azok után, ami történt, ugyanezek a szurkolók felállva tapsolták őt, amikor a nyolcvanadik percben lement a pályáról. Ez is azt mutatja, mennyire jók voltunk aznap este. Amikor elhagytuk a stadiont, már senki sem várt minket. A szurkolóik azt mondhatták, vagyunk olyan jók, hogy futni hagyjanak.
Mire emlékszel vissza a fiatal John Terryből?
Pontosan ugyanolyan volt fiatalon is, mint később. Ugrált, cselezett, felelősséget vállalt az edzéseken. Intelligens volt, rengeteget tanult a többiektől, sok kérdést feltett. Az első perctől fogva tudni lehetett, hogy vezéregyéniség.
Voltál az AEK Athén, a Sanghaj Senhua, a Real Betis és a Bordeaux edzője is, amióta 2015-ben otthagytad a Sunderlandet. Tervezed, hogy visszatérsz az angol futballba?
Tudom, hogy nincsen túl sok nyitott állás, de azért figyelem a lehetőségeket. Nagyon jó tapasztalatokat szereztem Angliában menedzserként. Távoztam, azt hittem, csak egy év lesz, de már négynél tartunk. Azóta adódott volna néhány esély, de nem a megfelelő helyen vagy nem a megfelelő időben.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. szeptemberi lapszámában.)