Interjú Emanuele Giulianelli
Ötven év után te voltál az első játékos a Bariból az olasz válogatottban. Norvégia ellen léphettél pályára 1999 februárjában. Milyen érzés volt?
Csodálatos teljesítmény egy olyan futballistától, aki a Serie C-ből indult. Szülővárosom, a Como csapatától kerültem a Serie A-ba, a Bariba, majd a válogatottba.
És azt hogyan élted meg, hogy mindössze öt hónap múlva már a Juventus játékosa voltál Zinédine Zidane és Alessandro Del Piero társaságában?
A Juventus volt a világ egyik legjobb csapata, úgyhogy az álmom vált valóra. Miután megérkeztem, Zidane még két évig maradt, és ezalatt a szobatársa voltam. Csöndes ember volt, nem beszél túl sokat, rendre filmeket nézett a számítógépén, utána pedig elment aludni. Profi volt, a pályafutása csúcsán járt, és csodálatos dolgokat tett a Juvéért. Ő és Del Piero fantasztikus képzelőerővel bírt, fiatalon már attól is jobb lett a játékom, ha csak nézhettem őket.
Az első nagyobb tornád az olasz válogatottal a 2000-es Európa-bajnokság volt. Milyen emlékeket őrzöl róla?
Értelemszerűen nem túl pozitívakat. Abban az évben a Juventus az utolsó mérkőzésen bukta el a bajnoki címet, majd egészen jól szerepeltünk az Eb-n, amíg össze nem találkoztunk a hollandokkal az elődöntőben. Miután kiállítottak, nagyon sokat támadtak, a csapattársaim borzalmas mérkőzést játszottak velük, és bár végül döntőbe jutottunk, nem léphettem pályára. A végét már mindenki ismeri, aranygólt kaptunk a franciáktól. A vége felé szerettem volna odajutni a pálya szélére, de nem engedtek. Nagyon rossz emlék az az este. Utána szeptemberben az olimpián játszottam, és térdsérülést szenvedtem. A 2000-es év nem a legszebb emlékem.
Két évvel később viszont meglett a bajnoki cím…
Hatalmas eredmény volt. Két egymást követő évben másodikok lettünk Carlo Ancelotti irányításával, majd Marcello Lippi vette át a karmesteri pálcát, és az utolsó fordulóban összejött a siker. Gianluigi Buffon elévülhetetlen szerepet játszott benne, de ne feledkezzünk meg Lilian Thuramról és Pavel Nedvedről se. Nagy előnyt jelentett, hogy a mienk volt a világ legjobb kapusa. Azért egy rossz emlék is eszembe jut: kettő egyre kikaptunk Dél-Koreától a 2002-es világbajnokságon. Kemény volt. Jó csapattal vágtunk neki, és szépen haladtunk, amíg nem találkoztunk velük egy olyan stadionban, ahol mindenki nekik drukkolt. Nehéz pillanatokat éltünk át, ami vonatkozik a játékvezetőkre és a sérülésemre is. Ott volt a csapatban Del Piero, Christian Vieri, Francesco Totti, Filippo Inzaghi, Marco Delvecchio és Vincenzo Montella, a világ legjobb csatárai. Ez a világbajnokság szégyen volt számunkra.
Elveszítettétek a 2003-as BL-döntőt a Milan ellen az Old Traffordon. Ennyire sokat számított Nedved eltiltása?
Nagyon sokat számított. Összetett játékos volt: gyors, jobbal jó, ballal jó, lőtte a gólokat, adta a gólpasszokat. Ő volt a labdarúgás egyik legjobb középpályása, az Aranylabda boldog birtokosa.
Mit érzett a csapat a 2004-es Európa-bajnokságon, amikor a Svédország–Dánia mérkőzés kettő kettes eredménye azt jelentette, hogy ti estetek ki, ők ketten pedig továbbmehettek?
Egyáltalán nem lepődtünk meg, csak ezzel az eredménnyel vívhatták ki a folytatást, és ez is lett a vége. Öt pontunk volt, ennyivel általában már tovább lehet lépni. Furcsa torna volt, kezdve Totti eltiltásával. Azért lehettünk volna jobbak is.
Az utolsó két bajnoki címedet a Juventusszal elvették a bundabotrány miatt. Ha megkérdeznénk, hogy kétszeres vagy négyszeres bajnok vagy-e, mit válaszolnál?
Természetesen azt, hogy négyszeres. A játékosok mindent beleadtak, és megnyerték ezeket a címeket, így talán normális, ha az enyémnek tekintem őket. A pályán kívüli eseményekre nem szeretnék visszaemlékezni.
A Calciopoli után közvetlenül megnyertétek a 2006-os világbajnokságot. Mire emlékszel a sorsdöntő, Ukrajna elleni gólodból a legjobb nyolc közt?
Nem sok gólt szereztem a pályafutásom során. Megszereztem a labdát a jobb oldalon, és Tottit kerestem, aki visszasarkazta nekem. Befutottam középre, és a kapus bal oldalán lőttem el. Nem volt rossz gól, ha azt vesszük, hogy egy jobbhátvéd lőtte. Szélsőként kezdtem a pályám, Ancelotti idején a bal oldalon játszottam a Juvéban, majd jobbhátvéd lettem, amikor Lippi érkezett.
Mi volt Olaszország sikerének a titka azon a tornán?
A csapat. Egy ilyen eseményre kellenek a jó futballisták, de ugyanúgy az egység is. Minden, ami velünk történt, még inkább egybekovácsolt. Utána visszamentünk a duisburgi szállodába, ami tele volt olaszokkal egészen hajnali négyig. Amikor megérkeztünk Rómába, a Circus Maximus zsúfolásig volt emberrel. Abban a három-négy napban nagyon nagy érzelmek szabadultak fel.
Amikor a Juventus kiesett, a Barcelona játékosa lettél. Igaz, hogy a Chelsea is ácsingózott rád?
Igen. Andrij Sevcsenko is odakerült, és engem is meg akartak szerezni. Ahogyan a Milan és a Real Madrid is, ahol Fabio Capello volt az edző.
Miért nem járt sikerrel a Barcelona abban a két évben, amíg ott futballoztál?
Csodálatos csapat volt, de az utolsó éveit töltötte ott Rijkaard. Utána érkezett Pep Guardiola, és a Barcelona mindent megnyert. Más szemléletet hozott magával, új szabályokat vezetett be az öltözőben is. Négyéves szerződésem volt, de kértem, hogy visszamehessek Olaszországba, mert voltak bizonyos dolgok a feleségemmel. A Barcelona nagyon szépen kezelte, és elengedett a Milanba.
A Milanban Andrea Pirlo és Gennaro Gattuso társa voltál. Sejtetted volna, hogy egyszer edző lesz belőlük?
Nagy általánosságban a remek középpályások, a technikás, a jól motiváló játékosok lesznek szakvezetők. Ők gondolkoznak a legtöbbet. Gattuso huszonnégy órában foglalkozik a munkájával, Pirlóval ugyanez a helyzet. A Juventus kezd szépen futballozni, és jönnek az eredmények is. Elégedettek lehetnek, mert az edzői munka piszkos nehéz.
Te magad is kipróbáltad, egyrészt a svájci Chiassót irányítottad, másrészt pedig a Delhi Dynamost Indiában. A Csiangszu Szuningnál pedig másodedző voltál. Élvezted?
Nagyon. Mindegyik más élmény volt, a svájci munka közel volt az otthonomhoz, Comóhoz. Az indiainál a semmiből kellett építkezni. A kínai csodálatos volt Fabio Capello mellett, pedig az ország semmiben sem hasonlít Olaszországra.
A Wikipédia-oldalad azt írja, hogy Dublinban is van egy házad…
Nem, ilyen nincs, ez vagy pletyka, vagy valaki a nevemben írogat.
Kilencvennyolc mérkőzést játszottál az olasz válogatottban. Nem sajnálod, hogy nincs meg a száz?
De, hiszen csak kettő hiányzott hozzá. A világbajnokság azonban mindenért kárpótol. Nincs ennél jobb érzés. Négy csillag van az olasz mezen. Egyet mi szereztünk, és ez nagy büszkeséggel tölt el. A történelem része lettünk.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. áprilisi számában.)
