Interjú Marcus Alves
A Sahtar Doneckből kerültél a Manchester Citybe 2007-ben. Miképpen sikerült?
Nagyon jó formában voltam a Sahtarban, még a brazil válogatottba is visszatérhettem. Akkoriban játszottunk néhány barátságos mérkőzést Londonban, többek közt Argentínát is legyőztük három nullra az Emiratesben, két gólt szereztem a mérkőzésen. Felhívott az ügynököm, Giuliano Bertolucci, és elmondta, hogy a City képviselői megnézték a meccset. Néhány hónappal később előálltak egy jó ajánlattal, el kellett fogadnom.
Miért sikerült annyira jól az első idényed?
Remek volt a légkör a csapaton belül, és kiváló edzőnk volt Sven-Göran Eriksson személyében. Ő volt számomra a legfontosabb ember az angol labdarúgásban. Hagyta, hogy szabadon játsszak, mindenekfelett viszont úriember volt. Minden héten virágot hozott a stáb női dolgozóinak. Kicsit beszélt portugálul is, így sokkal könnyebben beilleszkedhettem. Jól kezdődött minden, rögtön az első, West Ham elleni mérkőzésünkön gólpasszt adtam Rolando Bianchinak. Nagyon szerettem volna már betalálni, ez végül a Newcastle ellen sikerült, egy szabadrúgást bombáztam a jobb felső sarokba húsz méterről. Különleges élmény volt.
Érezted, hogy a szurkolók is nagyon szeretnek?
Igen. Ez azért lehetett így, mert nem éltem bezárkózva. Sétálgattam az utcán, elmentem bevásárolni, beültem kávézókba. Egynek éreztem magam közülük. Nagyon szerettem ott élni. A City sokat szenvedett az érkezésem előtti idényekben, ezért nagyon fontos volt, hogy rangadókat nyertünk, feljebb kerültünk a tabellán, és indulhattunk a nemzetközi kupában is. Egyszer vacsorázni mentünk Geovannival, miután megvertük a Manchester Unitedot, és a szurkolók énekkel vártak bennünket az étteremben. Az ilyesféle dolgok hiányoznak nekem a legjobban Angliából.
Emlékszel még Eriksson utolsó mérkőzésére, amikor a Middlesbrough nyolc egyre megvert benneteket?
Ha egy kicsit is nem figyelsz a Premier League- ben, könnyen összezavarodhatsz. Nem voltunk ott fejben, mert tudtuk, hogy amikor lefújják, Eriksson lelép. Utána senki sem szólalt meg az öltözőben.
Robinho csapattársad volt a Santosban és a brazil válogatottban is. Volt benne szereped, hogy később a Citybe került?
Nem, eredetileg a Chelsea-vel tárgyalt, csak az utolsó pillanatban lett a City játékosa. Nagyon gyorsan történt minden, de ha megkérdeztek volna, biztosan támogatom.
Örültél, hogy ott van melletted?
Egyedül Denílson mókázott annyit az öltözőben, mint Robinho. Elsőre az az emlék ugrik be, amikor Mark Hughes megkérte, hogy fusson vissza, és fogja az ellenfél hátvédjét. Robinho nem értette, mit mond, ezért tőlem kérdezte meg a szünetben. Elmondtam neki. Erre odafordult Hughes-hoz, és keverék nyelven mondta: „Mister, eu nao vou fazer come back – eu fazer come back, no goal”. (Főnök, nem megyek hátra; ha hátramegyek, nincs gól – a szerk.) Hughes kérdőn nézett rám, de akkor már a földön fetrengtem a nevetéstől, ahogy mindenki más is.
Miért mentél el a Galatasarayba 2009-ben?
Nem kaptam annyi játéklehetőséget, amennyit szerettem volna, és elkezdtem aggódni, hogy kimaradok a 2010-es világbajnokság keretéből. Ez már 2006-ban is megtörtént, amikor a Santosból a Sahtarba kerültem. Nem akartam újból kockáztatni. Az egész egyetlen éjszaka alatt megvolt. Otthon voltam, amikor felhívott Bertolucci és Kia Joorabchian, azt mondták, van egy török fickó, szeretne velem találkozni egy hotelban. Éjfélkor? Fél órára laktam a városközponttól, de odamentem. Az ember azzal fogadott, hogy induljunk Törökországba. Mondtam neki, hogy lassan a testtel, talán nem ártana beszélnem a feleségemmel, és utánajárnom, hogy van-e normális iskola a gyerekeknek. De ők már mindenre gondoltak. Másnap egymás kezébe csaptunk. Volt néhány feltételem, de mindet elfogadták.
Mik voltak a feltételeid?
Négy mérkőzésen akartam pályára lépni egy hónapban, hogy tip-top formában lehessek ott a világbajnokságon. Egy hónapban átlagosan ennyi mérkőzést játszott a Galatasaray. Nagyon élveztem az ott töltött időszakot.
Mennyire voltál közel a Real Madridhoz?
Gólt szereztem az első két meccsünkön a 2010-es vébén. Ezt követően felhívott az ügynököm, és azt mondta, hogy Emilio Butragueno, a Real vezérigazgatója szemmel tart, és rajta vagyok az listájukon. Nagyon izgatott lettem, arra gondoltam, addig jó voltam, és már csak öt mérkőzés van hátra a világbajnoki címig. Aztán sajnos egy sérülés miatt számomra véget ért a világbajnokság.
Milyen volt a futball Indiában?
Hihetetlenül jó. Nagyon sok barátra tettem szert, de volt egy incidensem az Indiai Super League döntője után. A Csennai játékosa voltam, és megvertük a Goát. Már ünnepeltünk, amikor észrevettem, hogy Zico próbálja nyugtatni a sajátjait a másik térfélen, mert a Goa játékosai beszélni akartak a játékvezetővel. Odaszaladtam, hogy segítsek neki, amikor valaki meglökött hátulról. Megfordultam, és kiderült, hogy a Goa tulajdonosa volt az. Vallási hagyomány miatt nem szabad tiszteletlennek lenni vele. Visszaszóltam neki, erre az ellenfél játékosai megindultak felém. Két órát töltöttem az öltözőben, majd be kellett mennem a rendőrőrsre, mert a tulajdonos feljelentett, hogy sértegettem. Pedig csak szerettem volna békíteni, de végül én jártam pórul.
Találtál már csapatot edzőként?
Voltam segéd a Santosnál, ideiglenes tréner ugyanott, majd az Inter de Limeirához kerültem. Annak ellenére, hogy a miénk volt Sao Paulo állam bajnokságának legkisebb költségvetése, elkerültük a kiesést. Ezt követően a Figueirenséhez kerültem a Serie B-be, de a klub strukturálisan és anyagilag is olyan rossz állapotban volt, hogy távoztam. Ennek ellenére szerintem megvan bennem, ami egy jó edzőhöz kell. Kaptam ajánlatokat, de egyelőre nem fogadtam el semmit, egyrészt a járványnak köszönhetően, másrészt pedig szeretném befejezni a pro licence-tanfolyamot. Kétezer-tizennyolcban Angliában tanulmányozhattam, hogy dolgozik Pep Guardiola.
Neked köszönhetően mutatkozott be Rodrygo a Santosban…
Rodrygo még be sem mutatkozott a felnőttek közt, amikor a Liverpool hárommillió eurót ajánlott érte. Azt javasoltam azonban neki, hogy kicsit maradjon még a Santosban. Játszhatott az első csapatban, és nem sokkal később a Real Madrid negyvenötmillió euróért vitte el. Egykor én is játékos voltam, ismerem az álmaikat.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. májusi számában.)
