Interjú Felipe Rocha
Manapság ügynökként dolgozol. Természetes, hogy így alakult, miután 2013-ban vissza vonultál?
Amikor az ember befejezi a pályafutását, el kell telnie egy kis időnek, amire megérti, hogy egészen más élet vár rá. Mindig is érdekelt a sportirányítás, és számos ajánlatot kaptam azt követően, hogy abbahagytam. Még arra is megkértek egy klubnál, hogy legyek az igazgatója, de jobban szerettem volna azt az életmódot folytatni, amelyet játékosként megszoktam. A másik lehetőségem az volt, hogy ügynöknek szegődöm, korábban ez is foglalkoztatott. Jobb is így, mert marad időm a családomra.
Pályafutásod kezdetén a Benfica játékosa lettél, de jött Graeme Souness, és szerződtette Scott Mintót, Mark Pembridge-et és Brian Deane-t. Milyen emlékeket őrzöl ebből az időszakból?
Az Álverca játékosa voltam kölcsönben, amikor Souness munkába állt, úgyhogy nem sok kapcsolatunk volt egymással. A Benfica nehéz időket élt meg, gyatra eredmények születtek a pályán, azon kívül pedig javában dolgozott a politika. Emlékszem, a portugál média nagyon kikészült attól, hogy brit játékosok érkeztek.
A Portóba 1999-ben kerültél. Milyen figura volt José Mourinho akkoriban?
Néhány évvel az előtt igazoltam oda, hogy kinevezték volna. Amikor átvette az irányítást, a Portónál generációváltás zajlott, éppen lezárult egy nagyon sikeres korszak. Öt egymást követő idényben nyerte meg a csapat a bajnokságot 1995 és 1999 között, de amikor ő érkezett, éppen nem mentek jól a dolgok. A legelső munkanapján nekilátott, hogy forradalmasítsa a klubot. Semmire sem hasonlított, amit korábban láttam, ez ugyanúgy igaz volt az edzésekre és az ellenfél elemzésére. Lenyűgözött.
Ugye, nagyon különleges érzés volt, amikor a csapat 2004-ben megnyerte a BL-t?
Valóban, nagyon. Történelmet írtunk. Rendkívül büszke vagyok rá, hogy tagja lehettem annak a Portónak. Természetesen Mourinhónak hatalmas szerepe volt a sikerben. Emlékszem, milyen beszédet tartott az elődöntő előtt, amikor a Deportivo La Coruna volt az ellenfelünk. Edzőnk tökéletesen elmondta, mi lesz a meccsen. Víziója hibátlannak bizonyult. Az odavágón az volt a legfontosabb küldetésem, hogy Mauro Silva sárga lapot kapjon rólam. Ebben az esetben nem léphetett pályára a visszavágón, és Mourinho azt mondta, ez mindennél fontosabb, mert így megtörhetjük az egyensúlyt a védelmi vonalaik közt. Sikerült kiprovokálnom, és a védőjük, Jorge Andrade sem lehetett ott. A két kulcsjátékos nélkül sokkal szabadabban mozoghattam a spanyolországi meccsen, és mi uraltuk a mérkőzést. Elengedhetetlen, hogy az ember tudja, mit akar, és hogyan juthat el odáig.
A legjobb tizenhat között megvertétek odahaza a Manchester Unitedot, majd Mourinho megkóstolta Alex Fergusont a médiában. Sikerült mindebből önbizalmat meríteni?
Nem igazán, mert nem szenvedtem önbizalomhiányban. Mentálisan nagyon erős csapat voltunk. Mourinhónak megvan a maga stílusa, erős egyéniség, ezt ma már mindenki tudja. Kulcsszerepe volt abban, hogy hinni tudjunk magunkban.
Mire emlékszel a visszavágóról, amikor Mourinho az Old Trafford oldalvonalán sprintelt végig?
Nem olyan könnyű ám odahaza legyőzni a Manchester Unitedot, és azt hiszem, megérdemelten mentünk tovább. Portugáliában mi voltunk a jobbak, és Angliában is kiegyensúlyozott mérkőzést játszottunk. Mourinho futása emlékezetes kép arról az estéről. Amikor azt a mérkőzést emlegetjük, képtelenség nem felidézni.
Az volt a legjobb idényed?
Egyénileg mindenképpen, de ezt azért is mondom, mert a Porto megnyerte a BL-t. A Barcelonánál töltött első évadom is csodálatos volt, megválasztottak a La Liga legjobbjának. Volt ezen kívül is néhány nagyon jó, például a második a Barcelonában, az első a Chelsea-ben, úgyhogy nehéz megmondani, melyik volt a legjobb, de 2004 fontos év volt.
A Barcát választottad a Chelsea helyett. Miért?
Mindig is arról álmodoztam, hogy a katalánok játékosa lehessek. Tizennégy évesen nagyon szerettem a Cruyff vezette csapatot, Romário, Hriszto Sztoicskov és Michael Laudrup is ott volt a soraiban. Ezért választottam őket.
Amikor Lionel Messi bemutatkozott a felnőttek közt, a te helyedre állt be az Espanyol ellen. Mondtál neki valamit?
Azt hiszem, nem. Valószínűleg csak nevettem. Amikor Frank Rijkaard lecserélt, ránéztem, és láttam rajta, hogy nagyon aggódik, miként fogok reagálni. Azt hitte, dührohamot kapok. Normál esetben így is lett volna, de nem aznap, amikor Messi állt be helyettem.
Milyen figura volt Messi akkoriban?
Olyasféle, mint mostanában. Az ember nem nagyon váltogatja a személyiségét, csak megérik. Mindig is diszkrét ember volt, de ettől még megmutatta a tudását. Top játékos.
Végül mégis a Chelsea futballistája lettél. Ki volt ott rád a legnagyobb hatással?
Lampard. Lenyűgözött, mennyire éhezi a gólt. Engem mindig jobban érdekelt, hogyan szervezzem a csapatot, és hogy gólhelyzeteket teremtsek. Benne arra volt ambíció, hogy előremenjen, és befejezze a melót. Hányszor is fordult elő, hogy négy kettőre vagy három egyre nyertünk, és Lampard két gólt is szerzett? Csodálatos.
Milyen volt Luiz Felipe Scolari keze alatt?
Scolari remek ember, és az egyik legjobb edző, akivel dolgoztam. Nagyon jól indult minden a 2008–09-es idényben, és bíztam benne, hogy megnyerhetjük a Premier League-et, de egyszer csak valami kisiklott. Megesik az ilyesmi. Csodálatos klub, fontos tapasztalatokat gyűjtöttem ott. Jó lett volna, ha tovább maradok, de személyes okok miatt visszatértem Brazíliába.
Cristiano Ronaldo csapattársa is voltál a portugál válogatottban. Tényleg annyira jó?
Fiatal volt, tele energiával, három mérkőzést is lejátszott egy nap. Ő a legprofibb, akivel valaha is dolgoztam, elképesztő, mennyire akart tanulni mindenkitől. Ilyen volt, ilyen is maradt, talán még megszállottabb lett.
Egyike vagy azon keveseknek, akik Messivel és Cristiano Ronaldóval és futballoztak.
Az az igazán nagy megtiszteltetés, hogy korai időszakukban láthattam őket, és azt, hogy mindent kihoznak magukból. Örülök, hogy a vágyaimból realitás lett. Bármelyik fiatalt inspirálhatják.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. októberi lapszámában.)
