Interjú Andy Mitten
Mit tudnál elmondani Benni McCarthyról, a vezetőedzőről?
Tele van élettel, szenvedélyes, amilyen a pályán volt. Nagyon szeretném segíteni a játékosaim fejlődését. Néha annyira komolyan veszem, és ezzal galibát is okozok, hogy például összeverekszem az ellenfél edzőjével vagy a játékvezetővel. Biztosan elmúlik majd, ha már egy kicsit rutinosabb leszek, de a szenvedély örökre megmarad.
Sejtetted volna magadról, hogy egyszer edző leszel?
Nem, de mindig is adtam tanácsokat a játékosoknak, mert már azelőtt is láttam bizonyos dolgokat, mielőtt bekövetkeztek volna a pályán. Sokat tudok adni, különösen a fiatal dél-afrikaiaknak. Pályafutásom jelentős részét magas szinten töltöttem Európában, és láttam az Ajax utánpótlásrendszerét is. Kiváló spanyol és portugál csapatokban játszottam, a Porto ezek közül is kiemelkedik. Megnyertük a Bajnokok Ligáját, és nagyon sokat tanultam José Mourinhótól, mielőtt a Premier League-be kerültem volna. Megtanultam, hogyan válhat belőlem magamhoz képest a legjobb profi, most pedig meg akarom adni a dél-afrikai futballnak, ami hiányzik belőle. Megszereztem minden edzői képesítést, és segíteni fogok a játékosaimnak, hogy a lehető legjobb döntéseket hozzák a pályán.
Dél-Afrikában előfordul néhány lenyűgöző becenév. Melyik a legjobb?
Ez nálunk kulturális örökség. Cape Townban nőttem fel, ahol a brit és az afrikai hatás dominál. Emlékszem a néhai John „Cipő” Mosheura, akit elképesztő lábakkal áldott meg a sors, és mindig tánccipőt viselt. Volt egy másik labdarúgó, őt Páncélökölnek hívták. Az járt a fejemben, mégis miért neveznek el valakit így. Aztán kiderült, hogy annyira erősen lövi a labdát, hogy a kapusnak esélye sem lehet a védésre. Doctor Khumalónak ez volt a becsületes neve, viszont mindenki „Tizenhat Szelepnek” nevezte, legendás játékos volt, nekem a példaképem. Ő volt az ész a csapatban, amolyan Paul Scholes, és az akkor új VW Golf után nevezték el, ami szupergyors autó volt. Doctor viszont nem volt éppen gyors, ezért nem értettem a nevét, aztán kiderült, hogy az esze vág nagyon gyorsan. Voltak ironikus nevek is, az egyik fiatal játékosunkat például Nagyinak hívtuk.
Hogyan emlékszel a Hanover Parkra, ahol játékosként felnőttél?
Az utcán cseperedtünk fel, de ez nem olyan romantikus, ahogy sokan gondolnák. Volt, hogy golyók záporoztak a pálya mellett. Elbújtunk, aztán folytattuk a meccset. A drogbáróknak voltak focicsapataik, hétvégente tornákat rendeztek. Gengszterliga volt, de meccsnapokon tűzszünetet rendeltek el.
Az Ajax „gyártósorára” kerültél 1997-ben.
A csapat éppen akkoriban nyerte meg a Bajnokok Ligáját, soraiban tinédzserek léptek pályára, többek közt Patrick Kluivert. Kulturális sokkot jelentett, hogy Amszterdamba kerültem. Csak úgy dülledt a szemem, amikor megláttam a szinte teljesen meztelen nőket a vöröslámpás negyedben. Úgy néztek ki az ablakokban, mintha címlapokról elevenedtek volna meg, és engem hívogattak! Ha Cape Townban próbáltam volna meg beszélni egy nővel, megkergettek volna, mint egy kutyát. Eltelt egy idő, amire felfogtam mindezt.
Milyen érzés, hogy te lehetsz az első dél-afrikai, aki gólt lőtt világbajnokságon?
Felfoghatatlan. Gyerekként néztem az összes vb-t a tévében, majd pályára léptem az 1998-as világbajnokságon, és megszereztem az első gólunkat.
Te voltál a legdrágább dél-afrikai futballista, amikor otthagytad Hollandiát, és a Celta Vigo játékosa lettél. Igaz, hogy kitiltottak La Corunából?
Hivatalosan nem, de hatalmas rivalizálás folyt a Deportivo La Corunával. Nagyon megünnepeltem, ha gólt szereztünk ellenük, és egy interjúban nem túl elegáns névvel illettem a La Corunából származókat. Azt javasolták, hogy többet ne tegyem be oda a lábam, mert megvernek, de eszem ágában sincs megjelenni náluk, mikor a közelben ott van a gyönyörű Vigo.
Milyen volt Spanyolországban futballozni?
Elsőre nehéz, teljesen új nyelv. A bőrszínem miatt sem volt könnyű ott, rendszeres zaklatást kaptam. Hetente hívtak majomnak.
Majd átlépted a határt, és megismerkedtél José Mourinhóval…
Nem volt valami nagy az önbizalmam, amikor a Porto játékosa lettem. De jött az új vezetőedző! Mindent tudni akart rólam, a családomról. Olyan volt, mintha a bátyám lett volna, aki vigyáz rám. Nem úgy kezelt, mint valami távoli afrikait, hanem úgy, ahogyan a többieket. Ezáltal a labdarúgásra tudtam fókuszálni. A keze alatt különlegesnek éreztem magam, így a legjobb formámat hoztam. Én lettem az első dél-afrikai, aki Bajnokok Ligáját nyert.
Gyakran kapcsolatba hoztak Angliával is.
Szerettem volna Angliában játszani. Az Everton és David Moyes érdeklődött, ahogyan Kevin Keegan is a Manchester Citytől. A Middlesbrough már majdnem szerződtetett, el is mentem hozzájuk, de végül a Porto nem egyezett bele az üzletbe. Mourinho örült ennek, azt mondta, ő is Angliába készül, magával visz. Tényleg megpróbálta, hogy vele tartsak a Chelsea-be, de a portugálok akkor sem engedtek el. Átok ült rajtam Angliával kapcsolatban. A Portónál biztonságban éreztem magam, és már fel is adtam az Angliával kapcsolatos álmaimat, amikor felhívott Mark Hughes, és jelezte, hogy szeretne meghívni a Blackburnbe Craig Bellamy helyére. Mivel a megállapodásom épp lejárt, a portugál csapat ezúttal örömmel nyugtázta távozásomat.
Nagyon jól sikerült az első idényed a Blackburnben, a folytatás azonban nem volt az igazi. Miért?
A Chelsea miatt. Mourinho bogarat ültetett a fülembe, vinni akart.
Mit tartogat a jövő?
Céltudatos vagyok. Nézem az egykori játékosokat, többek közt Pep Guardiolát vagy Mauricio Pochettinót, akik ellen Spanyolországban pályára léptem. Szeretnék a nyomukba lépni. Nincsenek színes bőrű menedzserek a Premier League-ben. Rengeteget fogok tanulni, hogy egy nap én is ott ülhessek a kispadra. Ez az álmom, senki sem ronthatja el.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. szeptemberi lapszámában.)
