Interjú Arthur Renard
Hogyan kerültél a Rangersbe?
Dick Advocaat felhívott 1988 februárjában, éppen a PSV-vel edzettem, és azt mondta, hogy a következő idénytől – bár még senki sem tud róla – ő lesz a Rangers vezetőedzője, és szeretné, ha vele tartanék. Egy kicsit összezavarodtam, és időt kértem, de azt akarta, hogy hozzak gyors döntést, mert el akarja kezdeni a munkát. Nem sokat gondolkodtam, gyorsan igent mondtam. Fontosnak tartottam viszont, hogy legyen egy másik érdeklődő is, ne mondhassák, hogy Advocaat minden tisztelet nélkül elviszi a PSV egyik alapemberét. Akkoriban az Atlético Madrid is érdeklődött irántam, ezért elutaztam Spanyolországba. Megkértek, hogy győzzem meg Jaap Stamot is, de ő a Manchester Unitedot választotta, én pedig a Rangerst.
Az első sajtótájékoztatód jobban is sikerülhetett volna…
Megkérdezték, mi a kedvenc énekem, én pedig azt válaszoltam, hogy a You’ll Never Walk Alone a Gary and the Pacemakerstől. Éreztem, hogy kis csend támad. A következő naptól kezdve nekem estek a klubnál és az utcán is. Mit sem tudtam róla, hogy ez a Celtic-szurkolók nótája is. A bulvárlapokban méretes címek hirdették: „Numan kedvence a You’ll Never Walk Alone”. Micsoda kezdet! Az első Celtic elleni rangadónk előtt azzal ugrattak a társaim, hogy nehogy elkezdjem énekelni. A Rangers indulója a The Best volt Tina Turnertől. Amikor megérkeztünk, a szertárosunk bömböltetni kezdte kifele a buszból. Amire leszálltunk, már vártak az ellenfél szurkolói, és gondoskodtak róla, hogy különösen ellenséges légkört teremtsenek.
Állítólag a nemrég elhunyt Sean Connery többször megjelent a Rangers öltözőjében. Találkoztál vele?
Igen, amíg én ott voltam, kétszer is bejött. Először egy esős hétköznap volt, amikor idegenben játszottunk egy nagyon régi stadionban. Már mindnyájan bent voltunk az öltözőben, amikor kopogtak, de senki sem foglalkozott vele különösebben. Aztán valaki köszöntött bennünket. Azt mondtam magamban, ezt a hangot ismerem valahonnan. Odanéztem az ajtóra, és nem akartam elhinni, Sean Connery egyszerűen besétált az öltözőbe, mindenkivel kezet fogott, és egy kicsit elbeszélgetett velünk. Ismerte az elnököt, David Murrayt. Egy másik alkalommal szintén meglátogatott bennünket, ez a 2000-es Skót Kupa-döntő volt az Aberdeen ellen a Hampden Parkban. Tíz perc után Advocaat odafordult Conneryhez, és megkérte, hogy menjen ki, mert a csapatnak készülnie kell a döntőre. Egyszerűen kiküldte, nem akartam elhinni!
Advocaat kulcsfigura volt a pályafutásod során, már ifiként is edzett téged, majd jött a Haarlem, a PSV, a Rangers és a holland válogatott. Van róla néhány jó sztorid?
A Rangersnél nem engedte, hogy a játékosok mobiltelefont használjanak az öltözőben. Nem akarta, hogy elvonja a figyelmet. Egyszer edzés után bementünk az öltözőbe, és a telefonom megcsörrent. Gondoltam, inkább felveszem, de nagy meglepetésemre ő volt a vonal másik végén, és közölte, hogy kétszázötven fontos büntetést kaptam. Nevetni kezdett, és letette. A vicces oldalát néztem, és befizettem a pénzt, ami jótékonyságra ment.
Mire emlékszel a 2002–03-as idény utolsó napjáról, amikor a Rangers a kilencvenedik perc után lett bajnok?
Hihetetlen volt. A Dunfermline ellen játszottunk otthon, és egy góllal többet kellett szereznünk, mint a Celtic. A rivális csapat a Kilmarnocknál vendégeskedett. A közönségtől hallottam az információkat, szóltak, szedjem össze magam, mert a Celtic gólt szerzett. Aztán egyszer csak hatalmas üdvrivalgást hallottam. Azon gondolkodtam, mi történhetett, amikor azt üvöltötték a szurkolók, hogy büntetőt rontott a Celtic. Aztán csend lett. A riválisunk négy nullra vezetett, mi pedig öt egyre. Még egy gól kellett, hogy meglegyen a bajnoki cím, amikor tizenegyeshez jutottunk a rendes játékidő után. Egyszerűen hihetetlen volt.
Azon a nyáron otthagytad a Rangerst, és úgy döntöttél, hogy visszavonulsz. Miért?
Megkeresett az LA Galaxy, a PSV, a Feyenoord és az Espanyol, de amikor megkezdődött a felkészülés, úgy éreztem, már nincs meg bennem a vágy, és visszavonultam. Biztos voltam a döntésben, és nem bántam meg. A kör bezárult: a Rangersben töltött első idényemben tripláztunk, majd ugyanígy az utolsóban is. Ezek voltak életem legjobb évei.
Igaz, hogy Romário ajánlott be a PSV-nek, amikor látott a Twentében?
Igen. Egy holland újságnak beszélt arról, hogy a PSV-nek erősítésre volna szüksége, és megemlített engem mint jó játékost, akire szükség volna. Meglepődtem, amikor olvastam, gondolom, a Twentében látott, ahol középpályásként nevelkedtem. Örültem volna a PSV-nek. Kezdetben a Manchester City is erősen érdeklődött irántam, Peter Reid még edzeni is meghívott. A PSV ekkor fogta fel, hogy erős konkurenciája akadt, és hirtelen jelentős tárgyalásokba kezdett. A Twente szerette volna, ha Angliába megyek, mert a City ötmillió guldent ajánlott, a PSV 2.2-t. Nekem viszont jobban tetszett a holland klub. Bár a Cityben háromszor annyit kerestem volna, engem inkább a fejlődésem érdekelt. Hollandiában minden évben versenyben lehettem a bajnoki címért, így pedig jobb eséllyel lehettem ott a válogatottban. Romário nagyon örült nekem. Rossz hollandsággal ezt mondta: „Barátom, jó, hogy itt, ha nálad labda, idead, én belő, keresek pénzt neked”.
A PSV előtt választhattad volna a Napolit is Mino Raiolának köszönhetően.
Amikor kezdő voltam a Haarlemben, már ismertem Raiolát, aki nem ügynök volt akkoriban, csak egyszerű szurkoló, a családjával járt ki, és néha találkoztunk mérkőzések után. Többször mondta, hogy egyszer elvisz Olaszországba. Amikor a Twente játékosa voltam, elmentünk a Napolihoz, megnézhetem az edzőpályákat, a felszerelésüket. Volt ott néhány jó játékos, például Laurent Blanc, viszont a Serie A-ban akkoriban csak maximum öt külföldi szerepelhetett egy csapatban. Fiatal voltam még, és attól féltem, én leszek a hatodik vagy a hetedik. Amikor a PSV-nél voltam, szerződhettem volna a Romába is. Ezt is Raiola intézte volna, de úgy döntöttem, hogy maradok. Nem nagyon örült neki. Később hallottam, hogy Louis van Gaal szívesen látott volna a Barcelonában, de akkor már aláírtam a Rangershöz.
Mivel foglalkozol, amióta visszavonultál?
Még hét évig maradtam Skóciában, mert nagyon szerettem. Dolgoztam egy szeretetházban, ám egy idő után visszatértem a labdarúgáshoz, a holland B-válogatott segítője lettem, illetve az Aston Villát és Alex McLeisht segítettem megfigyelőként. Ám visszatértem Hollandiába, és az AZ megfigyelője vagyok. Ezenkívül járom a világban a Rangers szurkolói klubjait is, ennek köszönhetően voltam Las Vegasban, Hongkongban és Melbourne-ben.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. februári számában.)
