Foglalkozása: a FIFA fényképésze, sajtósa
Neve: Thomas von Ubrizsy Kora: titok
Mióta dolgozol a FIFA-nak?
1974 májusában kezdtem mint spanyol tolmács és fordító, egy évvel Sepp Blatter előtt, akivel azóta is jó barátok vagyunk. 1985-ben szabadúszó lettem, hiszen divatfotósként is dolgozom, ám egy nap felhívott Sepp, hogy a saját munkáim mellett legyek a FIFA kiadványainak spanyol fordítója, a nagy tornák helyszíni sajtófőnöke, „Media Officere” és emellett fotós. Azóta is ezt csinálom, és 2001 óta az elnök személyes fotósa vagyok az olyan jelentős eseményeken, mint az Aranylabda-gála vagy a kongresszusok, jövök a budapesti tanácskozásra is most májusban. Harmincnyolc éve vagyok a futball világszövetségénél, kilenc vébén dolgoztam sajtósként. Amikor kezdtem, tizenkét alkalmazottja volt a FIFA-nak, és mind barátok voltunk, ma több százan vagyunk, és van, akit nem is ismerek…
Milyen nemzetiségűnek tartod magad?
Huhhh, nehéz kérdés. Azt hiszem, világpolgár vagyok. A szüleim magyarok, Bajorországban születtem, Montevideóban nevelkedtem, régóta Svájcban élek. Mindig ott érzem jól magam, ahol éppen vagyok, Dél-Afrikában például, ami az egyik kedvenc országom, de némiképp „latinnak” is érzem magam. Miközben Budapest is az otthonom, vannak még itt barátaim és rokonaim, akikkel magyarul beszélgetünk. Csak akkor kell választanom, amikor az „országaim” egymás ellen játszanak a futballban. Lássuk csak, ha például svájci–magyar meccs van, a magyaroknak szurkolok, de ha német–magyar, akkor inkább a német válogatottnak, amely az egyik kedvencem. Ha viszont Uruguay bárkivel is játszik, övé a szívem, különösen amióta gyerekkori barátom, Óscar Tabárez a szövetségi kapitány.
Akkor hát Tamásnak vagy Thomasnak szólítsunk?
Anyuka Tamásnak hívott, a FIFA-nál Thommy vagy Thomas vagyok, illetve ha focizunk, akkor Forlán. Vagy húsz évig játszottam egy zürichi magyar klubban, ahol „Tupának” hívtak, a „Tupamaros” után, amely egy ellenforradalmi csoport volt Uruguayban a diktatúra idején.
Mesélj a focin kívüli életedről!
Divatfotós vagyok, főleg fürdőruhákat és nyári viseleteket fényképezek, ezáltal bejárom a világ legszebb tengerpartjait, szigeteit. Készítettem sorozatokat a magyar Playboynak, Penthouse-nak és Maxnak is. Megismerek különböző embereket és kultúrákat, és gyönyörű lányokkal vagyok körülvéve. Az utazás mindig hobbim volt, már tizenhét évesen stoppal körbejártam Dél-Amerikát. Még ma is focizom a FIFA-s kollégákkal, teniszem, és sokat tréningezem a FIFA csodálatos edzőtermében.
Mi a legszebb és a legrosszabb futballemléked?
Rengeteg szép emlékem van a sok felnőtt és korosztályos vébéről, sok világsztár lett a jó ismerősöm, vannak, akikkel azért könnyű manapság együtt dolgoznom, mert már játékoskorukból ismerem őket, Franz Beckenbauert, Diego Maradonát, Pelét. A nagy pillanatok közé sorolom, amikor találkozhattam a magyar, a német és az uruguayi futball hőseivel, olyanokkal, mint Grosics Gyula, Buzánszky Jenő, Puskás Ferenc, Horst Eckel, Alcides Ghiggia és Aníbal Paz. Aztán 2006-ban például két hónap alatt körbeutaztam a világot a Coca-Cola World Cup Trophy Tour keretében, futballsztárokkal, államfőkkel találkoztam mindenütt, sajtótájékoztatók sorát tartottam a FIFA szóvivőjeként, hiszen az eredeti arany vébétrófeát mindenki látni akarta. Szurkolók ezrei, és persze megint a szép lányok, főleg Dél-Amerikában… Élmény együtt dolgozni Blatterral, korábban Havelange elnökkel, aki egy igazi úr, és persze a FIFA-vezetőség korábbi magyar tagjával, Szepesi Györggyel, akivel szintén ragyogó közös emlékeink vannak. A rosszakat igyekszem elfelejteni, de azt tudom, hogy édesanyámnak kevés dolog okozott akkora csalódást, mint éppen a foci, amikor a magyar válogatott kikapott a vébédöntőben a németektől ötvennégyben…
Interjú Szöllősi György
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2012. júniusi számában.)
