Foglalkozása: buszsofőr
Neve: Pásztor János Kora: 67
Buszsofőrként dolgozott a már megszűnt Volán SC-nél annak fénykorában. Többet jelentett ez önnek, mint egy munkahelyet?
Abszolút! Csodás évek voltak, az a Volán igazi csapat volt, és olyan, mint egy nagy család. Ott telt a fiatalságom, 1971-en szereztem meg a jogosítványomat, és 1974-től tizenhét éven át, 1991-ig dolgoztam ott, majdnem a klub megszűnéséig. Őszintén mondhatom, hogy a klubnál a buszsofőrt vagy a szertárost is csapattagnak tekintették. Csodálatos sportolókat, nagyszerű embereket ismertem meg a Czabán Samu téren.
Mi volt a legjobb része a munkának?
Egyrészt elutazhattam fantasztikus helyekre, mert a felnőtteket és az ifistákat is én szállítottam. A KGST-országokat keresztül-kasul bejártam, de eljuthattam Nyugatra, a müncheni Oktoberfestre vagy a franciaországi Montpellier-be is. Igaz, ez utóbbi már a válogatottal volt, mert a nyolcvanas évek végén két évig az MLSZ-nek is dolgoztam, amikor Bálint Laci volt a szövetségi kapitány. Másrészt: barátságukba fogadtak olyan legendás futballisták, akikre szurkolóként is felnéztem.
Milyen nagy játékosok fordultak meg akkoriban a Volánban?
A legnagyobbak közül is sokan. A teljesség igénye nélkül: Törőcsik András, Juhász Péter, Ebedli Ferenc, Fekete László, Bene Ferenc, Szokolai Laci, Varga Józsi, Martos Győző, Kékesi Rezső, Dunai Ede… Az elnök pedig a nagy Grosics Gyula bácsi volt.
Kű Lajos is ott játszott, ha jól emlékszem.
Persze! Én vettem meg a tévéjét, amikor megpattant. Nem mondta ő persze, hogy disszidálni készül, csak kérdezte, hogy nem akarom-e megvenni jó áron a tévéjét, meg ezt-azt. Megvettem, aztán pár nap múlva már nem is volt az országban.
Ki volt a legnagyobb futballista, aki megfordult a Volánban?
Bene Feri. Zseni volt. Fantasztikus edzőink is voltak, mint Sárosi László, Novák Dezső vagy Lakat Károly.
Melyikük tette önre a legnagyobb hatást?
Lakat tanár úr. Szakmailag és emberileg is óriási volt, nagyon intelligens ember. És hiába nálunk dolgozott, nem tagadta, hogy a szíve a Fradié. Egyszer egy bécsi túrán összeakadtunk egy disszidens magyarral, akivel elkezdett vitatkozni azon, hogy ki a nagyobb fradista. Már a ruháikat kezdték el levenni, hogy bizonyítsák, melyikükön van több zöld. Lakat mester nyert, neki még az alsója és a zoknija is zöld volt.
Biztosan voltak nagy sztorik szép számmal.
Hajjaj! Meg kalandok. Egyszer Diósgyőrben megdobálták kővel a buszunkat, amikor pedig egy alkalommal a Fradi-pályán nyertünk, alig tudtuk elhagyni a stadiont. Pedig nem mi voltunk veszélyben, a Fradi-drukkerek Nyilasiékon akarták számon kérni a vereséget, órákig nem tudtak kijönni az öltözőből.
A legemlékezetesebb meccs?
Egyszer megvertük a Dózsát egy nullára egy olyan góllal, amelynél Szeibert Gyuri érintés nélkül csavart szögletből a kapuba. De a szolnoki győzelem, amely a feljutásunkat jelentette az NB I-be, még emlékezetesebb, aznap nagyon lassan ért haza a csapatbusz a fővárosig…
Mi a legnagyobb élménye ebben a munkakörben?
Amikor Puskás Ferenc hazatért 1981-ben, a gálameccsre én szállítottam ki az öregfiúk-válogatottat a Népstadionba. Annyi ember volt ott, hogy amikor Öcsi bácsi megjelent, fél óráig nem tudtam elindulni a busszal. Az emberek éljenezték, virágot hoztak neki, sírtak, elképesztő volt látni, mennyire imádják.
Nyugdíjasként egy cégnél biztonsági őr
Interjú Bodnár Zalán
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. márciusi számában.)
