Fordulj vissza, vagy meghalsz!
Életformát, hivatást vagy szerelmet feladni kegyetlen dolog, mindig egy kis halál. A művészettörténet tele van ennek megéneklésével, de Hemingway torreádorainál, Jack London aranyásóinál vagy Scorsese öregedő maffiózóinál rendszerint eljön a pillanat, amikor ki kell lépnie az embernek a saját világából.
A 2004-ben bemutatott, immár a kultuszfilmek között számon tartott Futball faktor talán éppen amiatt emelkedik ki a számtalan huligánfilm közül, mert ezt az alapvetően mindenkit foglalkoztató és kínzó kérdést helyezi a központi témájává: mikor kell abbahagyni? Mert ahogy a futballista, a bokszoló vagy a torreádor, úgy a futballhuligán is megöregszik egyszer.
A Futball faktor annak ellenére lett kultmozi, hogy a története nem is a brit futballhuliganizmus „aranykorában”, az 1980-as években játszódik, hanem már a 21. században, amikor a jelenség a stadionokon túlra, a szigetországi közélet perifériájára szorult. A Chelsea-szurkoló főszereplők egyszer sem ejtik ki egyetlen futballista nevét sem a filmben, nyilván nem véletlenül. Nem vagyunk biztosak benne, hogy ismernek egyet is. Bevallottan az egyetlen dolog, ami a futballhoz köti őket, az a balhé és verekedés utáni olthatatlan vágy, a legrosszabb macsó identitásképző elem. „Nincs bennem semmi egyedi. Az unatkozó harmincas pasikhoz tartozom, akik perspektíva nélkül melóznak, akiket a hétvége, az alkalmi szex, a sör és a kokó tart életben. Meg az, hogy néha szarrá vernek valakit – így határozza meg önmagát a film elején a főhős, a Danny Dyer alakította Tommy Johnson. S még ő a legnormálisabb figura a társaságból, ő legalább a saját, háborús veterán nagyapjával el tud értelmesen beszélgetni, nem úgy, mint a többiek. Egy ideje rémálmok gyötrik: visszatérően az, hogy egyedül van az alagútban éjszaka, és szembetalálkozik a Millwall-drukkerekkel, akik agyonverik. Olykor az, hogy jó útra tért huligánoktól virágot kap a sírjára. 
Harminc elmúlt, tudja, hogy most már értelmesebb életet kellene élnie, családot alapítania, tisztes állást találnia a virágbolti lótifutiság helyett. A bandavezér Billy (Frank Harper) viszont már jóval a negyven felett jár, és nem hajlandó elfogadni az idő múlását, nem veszi észre, hogy a banda már nem akarja őt, és ideje lenne átadnia a helyét, hiszen már a kölykök is szórakoznak rajta. Amikor elrontja a liverpooli idegenbeli túrát azzal, hogy néhány Stoke City-drukker összeverése miatt a fél banda a rendőrörsön tölti a meccs idejét, megszületik a döntés, hogy le kell váltani.
Ám ő kétségbeesetten ragaszkodik az „élethez”, és miután a kupában az ősi rivális Millwall jut ellenfélként, lehetősége van bizonyítani, hogy még mindig ő a legtökösebb: rakétakilövő pisztollyal indul az ökölcsatába. Tommy tudja, érzi, hogy fel kell hagynia ezzel a léttel, Billy észre sem veszi, pedig neki tényleg muszáj lenne. A Millwall-huligánok elleni végső bunyóra indulva, a vasúti alagút falán a festékszórós feliratnál figyelmeztetőbb mi sem lehetne: „Fordulj vissza, vagy meghalsz!”.
Nem kotyogunk el többet a sztoriból, csak megnyugtatásul közöljük: a közhelyes befejezések szerelmesei csalódni fognak.
Bodnár Zalán
Futball faktor (The Football Factory)
Színes, szinkronizált angol filmdráma, 91 perc, 2004
Rendezte: Nick Love
Forgatókönyv: John King regénye alapján Nick Love
Szereplők: Danny Dyer, Frank Harper, Dudley Sutton, Tamer Hassan
Osztályzat: ••••
A legjobb szövegek
Barátnő: Ébredj, Durmi! Hívtak a szüleim. A hétvégén Londonba jönnek, és meg akarnak végre ismerni.
Rod, a bandatag: Csak ne szombaton, Millwall-meccs van!
B: De, szombaton. Ne mondd, hogy a meccs fontosabb!
R: Nézd, én pasi vagyok.
B: Az csak egy játék.
R: Férfi vagyok.
B: A szüleim évente négyszer jönnek Londonba.
R: Millwall-meccs kétévente egyszer, ha van.
B: Vagy találkozol apuékkal szombaton, vagy nem látsz többé!
(Ezek után a közös családi ebéden:)
Apuka: Mesélj valamit a klímákról, Rod. Nagyon érdekel!
Rod: A klímákról?
A: Úgy tudom, klímákat forgalmaztok.
R: Ó, igen. Most is jó néhány szerelőkocsink van kinn, címen. Nyáron persze több megrendelést kapunk, rekkenő hőségben mindig fellendül a forgalom. Én többnyire az irodában ülök, és várom, hogy jöjjön a hétvége. Ne értsenek félre, szeretek pénzt keresni, de az igazi hobbim az, hogy futballmeccsekre járok verekedni. Ki kell engednem a fáradt gőzt. A sörpocakom nyilván elárulja, hogy túl sok aktív sporttevékenységet nem végzek, és nem is narkózom. Illetve, ez így nem igaz, de olyan sokat nem, viszont valahogy lazítanom kell, és erre a bunyó a legjobb módszer, nem gondolja, uram? Úgy látom, nem. De én legalább nem vagyok képmutató, mint a karót nyelt kispolgárok, akik úgy csinálnak, mintha a kertvárosi rémálom lenne a normális. Öcsi, kérem a számlát, fizetek!
Nick Love (London, 1969. december 24.–)
Angol filmrendező, forgatókönyvíró. A John King népszerű regénye alapján forgatott Futball faktor volt az első nagyjátékfilmje, és mindmáig ez a legnagyobb sikere. A brit futballhuliganizmus jelensége – amelynek fénykora egybeesett a kamaszéveivel – különösen izgatja, a ’80-as évek huligán-szubkultúráját mutatja be a Keménymag (The Firm) című 2009-es alkotásában is. További művei: Biznisz (2005), Törvénytelen (2007), Sweeney – a törvény ereje (2012), American Hero (2015).
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2016. augusztusi lapszámában.)
Magazinunkat olvassa digitálisan a digitalstand.hu/fourfourtwo
