Az amszterdami 8-1-gyel megszűnt Szerethető lenni a válogatott
A legújabb idők szövetségi kapitányai, ha eredményeikkel egyelőre nem is, nyelvújítóként máris maradandó nyomokat hagytak maguk után a magyar kultúrában. A szóhasználatukat felnagyító és kifigurázó internetes szubkultúra egyes kifejezésekről egyértelműen beazonosíthatóvá tette például Egervári Sándort, akinek a neve összeforrott a „szerethető” válogatott ígéretével. Pintér Attila tevékenysége az „összetartásokról”, a „tolódásról” és persze a „harapós” csapat víziójáról marad emlékezetes, míg Dárdai Pál nem győzte hangsúlyozni, hogy „karakteres” játékosokra van szüksége, akiknek „mennek az automatizmusok”, sőt nyelvújítói munkássága mérföldkövének kell tekintenünk azt az azóta sokszor idézett kijelentését is, amely szerint „Bukarestben csontig besavasodtak” a játékosaink. (Mi pedig halkan annyit jegyeznénk meg, hogy sem szerethető, sem harapós, sem karakteres csapatra nincs feltétlen szükségünk, egy futballozó válogatottnak viszont kimondottan örülnénk.)
*Cikkünk 2014. decemberében jelent meg, azóta Bernd Storck „Szervezettje” kijutott az Eb-re, utódja, Georges Leekens „Gyűlölhetője” viszont nem tudott kibontakozni – a szerk.
