Fotó: hireapitch.com
Sokat hallunk manapság a stadionokról, amelyek nem összetévesztendőek a sportcsarnokokkal. Az utóbbi kisebb, és fedett a játéktér is, míg a stadionoknál többnyire csak a lelátó (korábban az sem), a futballt az utóbbiban játsszák. Persze, ha nem tartozik hozzá több ezres vagy tízezres tribün, akkor inkább csak pályának nevezzük. De ha több van belőle egy „sporttelepen”, „futball-” vagy „edzőközpontban”, akkor a legnagyobb lelátójú a „centerpálya”, vagyis a központi, legfontosabb, legjobb játéktér, mint a Real Madrid „sportvárosában” (már nálunk is készül a népligeti „komplexum” – nem „komplexus”, ahogy egy volt futballista, sportvezető mondta – helyén a „Fradiváros”) az Alfredo Di Stéfano Stadion. Ma már a leginkább a „füves” és a „műfüves” pályát kell csak megkülönböztetniük az azokat használóknak (esetleg a fűtött talajú füves pályát ezen a kategórián belül), régen azonban fontos jelentéssel bírt a „salakos”, a „földes” megjelölés is, s ha van központi, azaz centerpálya, akkor van „hátsó salakos”, vagy „hátsó füves” is, utóbbi rovatcímként lett legendás Csillag Péternek a Nemzeti Sportban 2015-ben indított, majd 2017-ben folytatott nívódíjas országjáró riportsorozata révén.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. februári számában.)
