Találomra beütött húsz európai nyelvből tizennyolcban vagy a „champion”, vagy a „mester” szó valamilyen alakja felfedezhető, ha a „bajnok”, „bajnokság” szavak megfelelőit keressük. Nem úgy a magyarban, amelyben egy régi, mindenképpen futball előtti szóval jellemezzük a győztest és a győzelemért folyó versenysorozatot. „Ismeretlen bajnok fekete paripán” – írja Arany János Toldiról a futballról még mit sem tudván, és szavaiból az is kiderül, hogy ekkor még nem is feltétlenül a győztest jelöli a bajnok szó, egyszerűen azt a vitézt, aki „bajt vív”, aki „párbajra” vállalkozik. (Éppen fordítva, mint az olimpikon esetében, amely eredetileg olimpiai bajnokot jelentett, ma viszont a résztvevőkre mondjuk.) Mert van, ugye, a „páros baj”, és van a bajnokság, amiben sokan vívnak bajt egymással, legalábbis manapság. Lám, a bajnok szavunk, amely ma a győztest jelöli, egykor már a résztvevőt is megillette, és nálunk ma sincs „meisterschaft”, sem „championship”, csak bajnokság van. Nemzeti Bajnokság, világbajnokság, Európa-bajnokság… S az már talán nemzetkarakterológiai vizsgálódást érdemelne, hogy nálunk a győzelem, a siker miért is „baj”…
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2016. februári számában.)
