Ahogyan az angol nyelv igen („extra time”, „additional time”), úgy a magyar nem tesz különbséget „hosszabbítás” és „hosszabbítás” között.
Az egyik, ugye, az, amikor kieséses rendszerben vagy döntőkben mindenképpen győztest kell hirdetni, ezért ha a „rendes játékidőben” döntetlen születik, akkor kétszer tizenöt perc hosszabbítás következik (ez az extra time), a másik pedig, hogy a félidők közben elvesztegetett időt(ápolás, cserék, időhúzás lehetnek az okok között) a játékrész végén a játékvezetőnek kötelező hozzáadnia a 45 perchez, s az erre vonatkozó szabály bevezetése óta az efféle plusz idő (additional time) várható mértékét közölni kell a nézőkkel, mégpedig úgy,hogy a negyedik játékvezető felmutat egy számot, ami azt jelzi, hány perc „ráadás” várható, miközben be is mondják a stadionban, és ki is írják egyes közvetítésekben, hogy a játékvezető ennyi és ennyi percet fog „hosszabbítani”.
De az azért egyértelmű, hogy ha egy mérkőzésre azt mondjuk, „hosszabbítás után” lett ennyi vagy annyi az eredmény, akkor mindenki a kétszer tizenöt percre, s nem a félidő végi pár perces ráadásra gondol, még ha arra nincs is igazán más szó a magyarban.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2017. decemberi számában.)
