Akit az angol egyszerűen „ballboy”-nak („labdafiúnak”) – vagy újabban „ballgirl”-nek, azaz „labdalánynak” nevez –, őt magyarul „labdaszedőgyereknek” hívjuk, igazán trendi módon, de évtizedek óta nemileg semleges megoldással. Az elnevezés azokra a 12 év körüli srácokra (és ritkán lányokra) vonatkozik, akik a mérkőzésen visszadobják az oldal- vagy alapvonalon túlra guruló, pattanó labdát, illetve a tartaléklabdát bedobják helyette, amíg egy társuk elszalad érte. Az angol elnevezés amúgy a futballnál is régebb etikettel büszkélkedő teniszből való, Wimbledonban például a kezdetektől ugyanannak az árvaháznak a gyermekei a labdaszedők, a magyar futballhagyományban pedig a serdülő- (úttörő-) csapat arra érdemes játékosait érte a megtiszteltetés, hogy „labdát szedhetnek” a nagyok meccsén.
Nálunk ugyanis igeként is működik a szóösszetétel, s hivatalos, mérkőzésre kijelölt labdaszedőkön túl egykor létezett az a futballistává lenni vágyó gyermektípus is, amelynek képviselői a nagyok edzése idején is ott lebzseltek a pálya körül, s egymással is versengtek azért, hogy egyik vagy másik sztárnak visszadobhassák az eltévedt labdát. A mai profi és steril viszonyok között ez a jelenség is eltűnt, de az idősödő játékosok visszaemlékezéseiben az „én még szedtem neki (egyik-másik sztárnak) a labdát” ugyanazt jelenti, mint az angol futballkultúrában az, hogy „én még pucoltam X vagy Y cipőjét”… És figyelem: a labdaszedő gyerek nem azonos a játékosokat a pályára kísérő, a labdaszedőknél fiatalabb fiúkkal és lányokkal, akikről a következő hónapban lesz szó…
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2017. októberi számában.)
