A futballban sem esnek egybe az országok és a nemzetek határai, a honosításnak, a származás igazolásának sokféle módját feljegyezték a sporttörténészek a román válogatottá lett magyar, a németté lett osztrák, az ukránná lett szovjet, a visszaolaszosított argentin játékosok révén, de láttunk olyat is, hogy egyazon testvérpár egyik tagja német (Jérome Boateng), a másik meg ghánai (Kevin-Prince Boateng) címeres mezben került szembe a vb-n.
Nálunk a szóhasználat is botladozik sokszor, a kényes ügyben korántsem mindegy, hogy fogalmazunk. Így lett a nem feltétlenül magyar nemzetiségű, de jogilag elég régen itt játszó (már nem) légiósból „futballmagyar”, a magyar nevű, nemzetiségű, de nem magyar állampolgár, nálunk játszó honfiból „romániai” vagy „szlovákiai” (románnak, szlováknak nevezni őket nagy tapintatlanság!), és mind többekből egyszerűen magyar, akár Németországból honosítjuk, mint Willy Orbánt, akár Kárpátaljáról, mint Sándor Györgyöt (esetleg Brazíliából, mint Leandrót…).
Persze a szabályok kuszák és sokszor életidegenek, sőt igazságtalanok, a Simonyifalván született FIFA Puskás-díjas Zsóri Dániel például, akit több helyi portál büszkén románnak nevezett tavalyi díjazásakor (magyarul köszönte meg az Év góljáért járó trófeát a milanói Scalában), talán nem is tud románul, színmagyar faluban született Romániában, ma már magyar állampolgár, itteni kluboknál nevelkedett, születési állampolgársága és szülei, nagyszülei – kényszerű – állampolgársága miatt azonban a FIFA szerint „román”, a mi U21-es válogatottunkban egyelőre nem is játszhat.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. júliusi lapszámában.)
Magazinunkat olvassa digitálisan a digitalstand.hu/fourfourtwo oldalon!
