A rengeteg, futballnyelvből a köznyelvbe szivárgó metafora egyike, amely egyrészt az utóbbi időben lett egyre divatosabb, másrészt tovább is fejlesztette azt az új kontextust, oda már inkább illik, mint a sportba. Hiszen hálószaggató öngól valójában a fociban nem létezik.
A „hálószaggató” eleve egy túlzó, bombasztikus jelző, amely az „igazi” gólok közül a nagy erővel a hálóba csapódó találatok jellemzésére született, de valójában egy „valódi” bombagólnál is ritka, hogy valóban kiszakad a háló. Az öngól továbbá a legtöbb esetben egy eltévedt, lepattanó, véletlenül a kapu irányába továbbított labda révén esik, igen kevés kivétellel. (Tokody Tibor legendás, a saját kapujába vágódó felszabadító rúgása ilyen kivétel, ami a karanténban nézegetett videók egyik toplistás alakítása.)
Vagyis a „hálószaggató öngól” dupla túlzás, és a focipályán, futballközvetítésben soha nem is hangzik el, a közéletben, egy-egy politikai hibára, kontraproduktív cselekedetre, támadható akcióra, megnyilvánulásra vonatkoztatva annál inkább.
Annál brutálisabban kifejezni, hogy valaki saját magának árt a legtöbbet, hogy „belehajolt egy pofonba”, hogy „házhoz megy a pofonért”, aligha lehet, mint ha azt mondjuk rá: hálószaggató öngólt lőtt. (Csak érdekesség, hogy az öngól angolul – „own goal” – igencsak hasonlít a magyar megfelelőjére.)
