A futballnyelv egyik költői eszköze az irreális túlzás, amikor egészen abszurd módon túlozva próbálunk érzékeltetni egy jelenséget, nemegyszer igen erős képekkel, metaforákkal. Sok-sok példa van erre, ezek közül most csak néhány.
A kapus például „lehúzza a rolót”, ha lehetetlen neki gólt lőni, a csapat pedig, amely beáll védekezni, egy spanyolból magyarosított fordulat szerint „beparkolja a csapatbuszt a kapu elé”, sőt a védők annyira beszorulnak, hogy „feltöri a hátukat a háló”; a játékos, aki alaposan elvéti a kaput, „kirúgja a labdát a stadionból”, aki magasról fejel kapura, azé a „felhőfejes”.
Aki pontosan és védhetetlenül rúg kapura laposan, az a „fű alatt” lőtte meg a labdát, aki durván játszik, az pedig vagy „agyonrúgja” vagy „tüdőn talpalja” az ellenfelét, netán „kirakja őt a futópályára”, sőt, a „lelátóra”.
A nagyon fáradt csapat tagja a „térdükön járnak” vagy éppen a „seggükön veszik a levegőt”. És a sor tényleg végtelenül hosszan folytatható. Folytatjuk is…
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2018. május számában.)
