Szöveg Veszprémi Linda
A címben olvasható kérdés ebben a rovatban sokak kapcsán elhangzott már, többnyire klubvezetők érintettségét vizsgálva jelentős vagyonok eltűnésében. Jóval kisebb kaliberű lopási ügyről lesz most szó, amelynek vádja egy játékost terhel – amennyire bizonyíthatatlanul, olyan lemoshatatlanul. A történet azonban lehet, hogy jóval többről szól, mint hogy öltözői szarka volt-e Nyers István, vagy sem.
A „Hontalan” becenéven is ismert Nyers a magyar futball egyik legsikeresebb játékosa külföldön, az Internazionaléval két olasz bajnoki címet is nyert, 1953-ban és 1954-ben, a Serie A gólkirálya volt az 1948–49-es idényben, játszott az AS Romában, sőt Kubala László kis híján a Barcelonához vitte. Ózdról kivándorolt munkások gyermekeként a franciaországi Freyming-Merlebachban született, de néhány év múlva hazaköltözött a család, ő pedig előbb a Zuglói Ganz, aztán a Kispesti AC, majd az Újpest játékosa volt, mielőtt világhódító útjára indult volna.
Máig rejtélyes azonban, miért és milyen körülmények között távozott Újpestről. Azok a könyvek vagy újságcikkek, amelyek foglalkoztak a Magyarországon évtizedeken át teljesen elfeledett klasszis balszélsővel, talán egymástól is átvéve, csak annyit írnak diszkréten: öltözői lopáson érték, amit nem bizonyítottak. Tény, hogy 1946 májusában a klubja eltiltotta. Egyetlen cikk foglalkozik a témával a Népsport korabeli lapszámaiban.
Az 1946. május 22-i keltezésű, minden előzmény nélküli, Miért tiltották el Nyerset?! című cikkben ez áll: „A Nyers-ügyről még sokat beszélnek Újpesten. A vezetők, játékosok és szurkolók egyaránt helyeselték a fegyelmi bizottság szigorú ítéletét. Ofner Alfréd dr. így indokolja meg az ítéletet. – Mindig az volt az elvünk, hogy többet ér egy fegyelmezett, kisebb képességű játékos, mint egy nagyobb tehetségű, de sportszerűtlenül és fegyelmezetlenül viselkedő. Nyers többszöri figyelmeztetésünk ellenére sem akart megjavulni és jó útra térni. Nem látta be, hogy ő sem pótolhatatlan. Akármilyen nagy tehetség, nem tehettünk és nem is akartunk vele kivételt lenni. Az ügy részletei nem tartoznak a nyilvánosság elé, majd a szövetség elbírálja, hogy helyesen cselekedtünk-e. Alaposan megfontoltuk a dolgot s bármilyen különösen hangzik is, a magyar labdarúgás érdekében hoztuk meg döntésünket.”
Rejtélyes megfogalmazás. Takarhat akár öltözői lopást is. De ismerve a korszak viszonyait, az sem elképzelhetetlen, hogy egészen máshonnan fúj a szél. Pontosan két hónappal korábban ugyanis a sportlap arról cikkezett, hogy ők maguk lepleztek le egy szökési kísérletet, amely során a debreceni vonattal Kovács II József és Turbéki István MTK-játékosok társaságában Nyers is Romániába akart szökni egy játékoscsempész segítségével, hogy onnan aztán Franciaországba jusson. A lebukó – saját elmondása szerint magát meggondoló – Nyers át is adta az újpesti vezetőknek a vonatjegyét, mint bizonyító bűnjelet.
Ettől kezdve szoros figyelem alatt állt, hiszen akkoriban a magyar futball legnagyobb gondja már az volt, hogy az egyre nyilvánvalóbban a politikai fordulat, a kommunista hatalomátvétel előtt álló országból egyre-másra szökdöstek el a nyugaton még nagyon is eladható futballisták, általában dörzsölt csempészek segítségével. Akiknek sikerült, azokat azonnal rossz hírbe keverték a sajtó révén, a csak próbálkozók ellen is azonnal elkezdték alkalmazni a karaktergyilkosság korabeli divatos módszereit. Tipikus volt, ha lopással vádoltak valakit, mint ma már feketén-fehéren láthatjuk, azzal jól lehetett besúgónak is beszervezni embereket.
Tudatos, felülről irányított támadást sejtet az is, hogy noha az Újpest tiltotta el a klubmeccsektől, a következő válogatott mérkőzésre sem kapott meghívót Gallowich Tibor szövetségi kapitánytól, pedig az azt megelőző találkozón, az osztrákok elleni 3:2-es győzelem során játszott, gólt is szerzett.
Június 6-án Nyers fellebbezett az eltiltása ellen, de ekkor már elkezdődött a lejáratása. A sportlap június 14-i számának humoros(nak szánt) rovatában Vasas Piroska, Csepp Elemér, Frady Endre és Új Pesta (már ha tetszenek érteni) beszélgetéséből idéztek, és Új Pesta azon felvetésére, hogy „nincsenek szélsőink, a kis Suhai még nem kiforrott”, Frady Endre visszakérdezett: „Úgy gondolja, hogy még egy kicsit Nyers?…”.
Aztán július 10-én jelentette az újság, hogy Nyers István Pozsonyba szökött, és a Viktoria Zizkov játékosa lett. Attól kezdve a neve gúny tárgya lett a magyar sportsajtóban. A cikkekben visszatérően „a mi kis Nyersünk” néven emlegetik hónapokon át (és nem a publicisztikákban, hanem a hírcikkekben!), gúnyolódnak „pénzéhségén”, azon, hogy francia állampolgár lett („biztos olyan lelkes francia lesz, mint amilyen lelkes magyar volt”). Amikor klubot váltott, ilyen címet fogalmaztak meg: „Nyersnek megint kiújult a vándorlási kedve”. Évekig nem tudtak neki megbocsátani, még 1949 áprilisában is olyan címen jelent meg egy vele foglalkozó cikk, hogy „A pénznek nincs szaga a francia labdarúgásban – csak néha – pénz sincs”, alcíme szerint: „A nagy verseny: ki tudja becsapni a másikat?”. Az írás pedig azt taglalja, hogy nyugaton nem nyilvánosak a fizetések, és mindenki hazudik, aki azt mondja, milyen jól keres odakinn…
A cikk arra a hírre reagált, amely szerint Nyers az előző évben két kiló aranyrudat kapott az Internazionalétól az aláírásáért – miután az éveken át tartó pereskedés ellenére az MLSZ nem tudta elérni, hogy eltiltsák, holott minden követ megmozgatott ennek érdekében a FIFA-nál.
Amikor pedig jöttek a milánói sikerek, a magyar sajtó egyszerűen taktikát váltott, és többé meg sem említette a nevét, nem számolt be a hőstetteiről, a bajnoki címeiről, a gólkirályságáról. Az emlékét is megpróbálta eltörölni. Neve ki is veszett a magyar futballemlékezetből, újrafelfedezéséhez az kellett, hogy a Képes Sport 2007-ben a nyomára bukkanjon, és meglátogassa szabadkai otthonában.
Öltözői lopását sohasem bizonyították, bár mint keretes írásunkban olvasható, volt, aki – nem hivatalosan – „tanúsította”. Távozásának okairól maga később ennyit mondott, amikor a lopás vádjával szembesítették: „Szerettem a szabadságot. Magyarországon akkor az oroszok uralkodtak. Sohasem politizáltam, de az Újpest nem adta meg a pénzt, amit kértem. Én pedig futballozni akartam, szabadon.”
FELÍRT BANKJEGYEK
Nyers István újpesti csapattársai közül már senki nem él, a legendás, az 1938-as vb-döntőben is pályára lépő Zsengellér Gyula fia, a sportújságíró Zsengellér Zsolt azonban megkeresésünkre elmondta: édesapja sokszor mesélt neki a szóban forgó lopási ügyről. „Nem egyszeri alkalomról volt szó, többször tűntek el pénzek az öltözőben, olykor nagyobb összegek is – mondja, ahogy az édesapjától hallotta. – Többekre is vetült a gyanú árnyéka, ezért öt-hat játékos, akik már régebben a csapatnál voltak, és megbíztak egymásban, azt találták ki, hogy felírták a náluk lévő papírpénzek sorszámát, és amikor újabb lopásra került sor, mindenkivel kipakoltatták a zsebeit, és Nyers Pistánál találták meg az eltűnt bankókat. Érdekesség, hogy amikor a hatvanas években Rómában találkoztak, a tanúja voltam, hogy nagy barátságban ittak meg néhány pohár italt. Csodálkozásomra apám azt felelte, ő már megbocsátott. Nagyon meglepte annak idején, hogy Nyers volt a tettes, nem gondolta volna, rendes embernek tartotta.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. januári lapszámában.)
