Ki adta el kinek Dárdait?

 

 

Ahogy nemrégiben (cikkünk 2015. februárjában jelent meg – a szerk.) a Magyar Labdarúgó-szövetség és a német Hertha BSC alkudozott Dárdai Pálról, hogy idehaza legyen-e szövetségi kapitány, vagy maradjon Berlinben ifjúsági edző, ugyanolyan hevesen küzdöttek érte csaknem húsz esztendővel ezelőtt. Vagy inkább marakodtak. A mindössze 19 éves ifjabb Dárdai Pál, a Pécs középpályása volt 1996 januárjában a magyar átigazolási piac legkeresettebb szereplője, és a telet a bajnoki tabella élén töltő BVSC, valamint a címvédő, a második helyen álló Ferencváros is mindenáron meg akarta szerezni. Bár a Dreher támogatása révén anyagilag a Szőnyi útiak is meglehetősen jól álltak, mindenki biztos volt benne, hogy a FTC-é lesz, hiszen az őszi Bajnokok Ligája-szereplés révén az UEFA-tól kapott összeg miatt a Fradival aligha lehetett versenyezni, lényegében úgy választhattak játékost idehaza, mint az étteremben az étlapról szokás rendelni.

1996. január 18-án így aztán szenzációszámba menő bejelentésként hatott, hogy Dárdai mégis a BVSC-t választotta. A hivatalos indoklás szerint azért, mert Dárdainak szimpatikusabb volt, hogy míg a Fradi csak küldte volna érte a pénzt személytelenül, addig a BVSC vezetői, Mezey György szakosztály-igazgatóval az élen, többször is személyesen megkeresték, érdeklődtek életkörülményeiről, pozitív szakmai jövőképet és fejlődési lehetőséget vázoltak fel neki, sokkal összetettebb konstrukcióban gondolkodtak, vagyis szokásos mellébeszélés, bla-bla. Az már egy fokkal életszerűbben hangzott, amikor a Nemzeti Sportban Dárdai azt mondta: „Mezey Gyuri bácsival eleve úgy egyeztünk meg, hogy hozzásegít egy Bundesliga-szerződéshez.”

A Fradinál mindenesetre őrjöngve és értetlenül fogadták a bejelentést. Havasi Mihály szakosztálymenedzser inkorrektséggel vádolta meg a pécsieket, mert szerinte a háta mögött egyeztek meg Mezey­ék­kel, és hogy a Fradi is megadta volna azt az árat, amit a BVSC fizetett érte, de nem kapott erre lehetőséget. A BVSC végül 30 millió forintot fizetett a PMFC-nek, valamint átadta három játékosát, Marozsán Jánost, Kovács Zoltánt és Werner Szabolcsot is. A pécsi vezetők szerint azonban a Fradi sokallta az árat, és kivárásra játszott, ezért január 18-án délig adtak haladékot Havasinak arra, hogy fix ajánlattal álljon elő, ám ő csak január 19-én este telefonált, addigra pedig a Pécs már megállapodott a vasutascsapattal.

A Pécs és a BVSC úgy kötötte meg a szerződést, hogy a tavaszt még a baranyaiaknál tölti az ifjú Dárdai, és nyáron költözik a fővárosba, ám néhány nappal később a PMFC váratlanul kirúgta a vezetőedzőjét, idősebb Dárdai Pált, a középpályás édesapját (a helyére Herke Imrét nevezte ki), ezért az ifjabb Dárdai egy perccel sem akart tovább Pécsett maradni. Közölte, ha nem engedik el azonnal, akkor szerződés ide vagy oda, ő nem fog játszani a csapatban, legfeljebb a tartalékok között. Így aztán nem volt mit tenni, kizsarolta a lehetőséget, és már a tavaszt is a BVSC-nél tölthette. Más kérdés, hogy a tavasza nem sikerült túl jól, nem nyújtott emlékezetes teljesítményt, sokat volt sérült, és a nyári, atlantai olimpiáról is lemaradt. A BVSC pedig eljátszotta nyolcpontos előnyét (egy meccsel ekkor többet játszott a Ferencvárosnál), és végül ötpontos hátránnyal csak a második lett a bajnokságban a Fradi mögött, még azon a nyáron otthagyta névszponzora, a Dreher és szinte a teljes kezdőcsapat, majd a walesi Barry Town ellen 11-esekkel elvérzett az UEFA-kupa selejtezőjében.

Így aztán Dárdai nagy összegű átigazolása utólag két kérdést is felvetett: egyrészt hogyan tudott érte ennyi pénzt kiadni januárban az a klub, amely a nyártól már árnyéka volt önmagának, másrészt Pécsett kinek a kezébe jutottak az érte kapott milliók, mert a klubhoz aligha, hiszen azelőtt is pocsék anyagi helyzetben volt a PMFC, hónapok óta tartozott a játékosainak, és ez Dárdai eladása után is ugyanígy maradt.
Annak idején a Sport plusz járt utána az ügynek, és bizony ismét bűzlő mocsárba lépett bele. A lap pécsi riportjából derül ki, egy neve elhallgatását kérő pécsi klubvezető elmondása alapján, hogy a Pécsi Munkás SC-ből kialakult Pécsi Mecsek FC teljesen összefonódott egy kétes hírű vállalkozással, a Fordan Kft.-vel. „A legfőbb vezető Forczek László. Ő papíron már nem is tagja a klub elnökségének, de gyakorlatilag ő irányít – idézi a cikk. – A kft. a szerencsejátékoktól a biliárdasztalok gyártásán át az éttermek működtetéséig seregnyi dologgal foglalkozik, és a város számos ismert vállalkozóját fogja össze. Meghatározó személyisége ennek a kft.-nek az a Herke Attila is, aki a klub háromtagú intéző bizottságának a tagja, s akinek az öccse lett végül a csapat edzője. A kft. szindikátusi szerződésben állt már a klub elődjével, a PMSC-vel is, és a könyvszakértői vizsgálatok már akkor és azóta is jelezték: nem értik, hogy a külföldi játékosok – nyolc-tíz labdarúgóról van szó – mozgatása miért nem a PMSC-n, illetve a PMFC-n keresztül történik, miért kell a Fordannak ilyen mértékben belefolynia? Pedig a válasz, a magyarázat egyszerű. Azért, hogy ezeken az ügyleteken csak a klub veszíthessen, és csak a Fordan nyerhessen. (…) A Dárdaiért kapott pénz egy része is eleve nem a PMFC-hez folyik be, részint úgy, hogy a PMFC ilyen vagy olyan módon, ennek jelentős részét átutalja a Fordannak.”

Mivel Dárdai eladása után sem javult semmit a pécsi klub anyagi helyzete, a labdarúgók közül tizenegyen Jäkl Antal csapatkapitány és Ulveczki Zoltán vezetésével kétségbeesésükben a polgármesterhez, dr. Páva Zsolthoz fordultak segítségért, aki viszont azt mondta: mivel az önkormányzat nem tulajdonosa a sportklubnak, nem tud mit tenni. Az egyik futballista ezután a lapban név nélkül azt mondta: „Nekünk, játékosoknak nincs rálátásunk a számlákra, a PMSC meg a PMFC és a Fordan ügyleteire. Amiket ezekről hallunk, azokat nem tudjuk bizonyítani. Még akkor sem, ha olyan emberek világosítanak fel, akik közel vannak a tűzhöz. De viszont mi vagyunk azok, akik úgy le vagyunk gatyásodva, hogy a fél ország rajtunk röhögött, mert fagypont körüli hőmérsékletben is rövid ujjú trikóban küldtek minket NB I-es bajnoki mérkőzésen a pályára, miközben a saját szemünkkel láttuk, hogy a vegetáló PMFC vezetői miféle villákban laknak, még nyugati körülmények között is mesés autócsodákban járnak. Itt valami bűzlik… Tudom, ez nem jogi fogalom. Többet nem is tudok. Illetve azt tudom még, hogy teljesen felesleges volt a polgármesterhez mennünk. Itt a PMFC egy-két befolyásos emberétől oly mértékben tartanak, hogy igazából soha senki nem fogja megbolygatni, mi van a háttérben…”

Nos, a Sport plusz megbolygatta kicsit. Kiderült például, hogy a játékosoknak azért nem jut a Dárdaiért kapott pénzből, mert a PMFC egyetlen játékosa sem tagja a klubnak! „Sajnos ez nem vicc. Létrehoztak és működtetnek itt egy klubot, ami olyannyira egyértelműen üzleti vállalkozás, annyira kevés köze van a pályán történtekhez, hogy egyetlen játékost sem vettek be ennek a klubnak a tagjai közé” – mondta a pécsi informátor. „Nézze, ezt a klubot magánemberek hozták létre, akik úgy döntöttek, hogy a játékosok maradjanak kívül. Sajátos, de erre is van példa” – próbálta védeni a mundér becsületét az új edző testvére, az elnökségi tag, Herke Attila. Amikor a Sport plusz rákérdezett, hogy a PMFC vagy a Fordan számlájára utalta-e a Dárdaiért adott összeget a BVSC, Herke azt válaszolta: „A PMFC számlájára, természetesen”. Majd amikor a lap munkatársa azt kérdezte, beletekinthet-e a klub számlatörténetébe, már az volt a válasz: „Nézze, tulajdonképpen nem is átutalás történt. A BVSC képviselői készpénzben hozták el ide az összeget, és úgy adták át.” Tóth István, a BVSC azóta már elhunyt szakosztályvezetője ezután elismerte, hogy valóban készpénzben fizettek, egymillió forintos rendőrségi biztosítás mellett vitték le a pénzt Pécsre. Értelmes választ azonban nem tudott arra adni, miért így folyt le a tranzakció: „Lehet, hogy egyszerűbb lett volna utalni, viszont mi is úgy voltunk vele, hogy így biztosabban odaér határidőre a pénz, mintha a bankon keresztül intéznénk az üzletet”.

Minden jel arra utal tehát, hogy Dárdai Pál a PMFC-től a BVSC-hez igazolása pénzügyileg mindkét fél részéről meglehetősen tisztázatlan történet. Átutalás nélküli üzlet köttetett, amelyben a pénz útját így, ugye, nem lehet nyomon követni, és nem egy futballklub kapta meg érte az átigazolási díjat, hanem egy cég – sőt az is lehet, hogy nem is futballklubtól! Bár bizonyíték nincs rá, és az érintettek kerülik a témát, de mindez látszólag alátámasztja azt, amit futballberkekben régóta beszélnek: hogy Dárdait valójában nem a BVSC vásárolta meg 1996 januárjában, hanem maga Mezey György, aki aztán a saját zsebére adta tovább a következő év elején a német Hertha BSC-nek, mondanunk sem kell, mekkora haszonnal. Hiszen hogyan másként is ígérhette volna meg Mezey a fiatal Dárdainak, hogy Bundesliga-szerződéshez fogja juttatni, és hogyan mehetett szinte csődbe a BVSC, ha egy német csapatnak el tudta adni a középpályását? Nyomatékosítjuk, bizonyítékunk erre nincs, de közszájon forgó a történet, amit az is erősít, hogy Dárdai sem a világhírű németországi edzőképzésben vett részt játékos-pályafutása után, amikor már edzőnek készült, hanem inkább rendszeresen hazajárt a Mezey-féle, messze földön nem éppen híres magyar edzőképzőkurzusra.

Szerettük volna megkérdezni az ügyről Mezey Györgyöt és Dárdai Pált is, de előbbi nem reagált a megkeresésünkre, míg Dárdai a Hertha és az MLSZ megegyezése értelmében csak akkor nyilatkozhat a magyar médiának, amikor szövetségi kapitányi minőségében itthon tartózkodik, így az ő véleményét sem ismerhettük meg, de továbbra is kíváncsiak vagyunk rá.

Veszprémi Linda

 

 

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2015. februári számában.)