Szöveg Veszprémi Linda Grafika Hudi Dániel
Az Aranycsapat 1954-es, berni vb-döntős vereségének magától értetődően sok vesztese volt. A játékosok közül a bűnbakként elkönyvelt Zakariás József soha többé nem viselhette a címeres mezt, Tóth Mihály is csak egyszer, három évvel később, és részben a vereség miatt lett kegy vesztett a hatalomnál az egyik gólnál hibázó klasszis kapus, Grosics Gyula is. A vereséggel súlyos tekintélybeli csorbát szenvedő pártvezérkar szemében – önmagán kívül persze – mindenki hibás volt. Naná, hogy a sajtó is! Mindenekelőtt annak két emblematikus alakja, Szepesi György rádióriporter és Feleki László, a Népsport főszerkesztője. Bűnük a korabeli narratíva szerint: nem jól készítették fel a közvéleményt, elhitették a néppel, hogy világbajnok lesz Magyarország, feleslegesen felszították a hangulatot. Szepesi megúszta azzal, hogy néhány hónapig nem kommentálhatott futballmérkőzéseket – Felekinek azonban kettétört a pályafutása. A döntő után két nappal, 1954. július 6-án jelent meg a Népsport Miért vesztettünk a világbajnokság döntőjében? című szerkesztőségi vezércikke, amely egyébként egy teljesen korrekt elemzés, és amely hat pontba szedi össze a döntőben elkövetett hibákat. A sors iróniája, hogy a cikket nem is Feleki írta, hanem – igaz, egyeztetve vele – Pálfai János, de mivel nem volt aláírva, főszerkesztőként Feleki magára vállalta a felelősséget.
A szerző kritizálja a felforgatott csatársor összetételét, szót ejt a fáradtságról, és valószínűsíti, hogy tudat alatt már megnyertnek gondolták a meccset a játékosok. Néhány idézet a cikkből, hogy látható legyen, azért nem vitriolba mártott tollal íródott: „Helytelen lenne mindent az összeállítási hibák terhére írni, de ugyanolyan helytelen lenne szemet hunyni felette. […] A másik elgondolás sem vált be, amely szerint két balszélső szerepelt a csapatban, közülük az egyik mindig szokatlan helyen játszott és távolról sem tudta azt nyújtani, amit a megszokott posztján várni lehetett tőle. […] Nem vitás, hogy az egészséges Puskással megnyertük volna ezt a döntőt. Meg kellett volna viszont gondolni azt, hogy Puskás nélkül nyerte meg a magyar csapat a legnehezebb mérkőzéseit, és éppen Uruguay ellen már kezdett összeforrni támadósorunk, amit különösen a meghosszabbítás alatt lehetett látni.”
A csapatot és a szövetségi kapitányt illető kritikát azonban magára vette a párt is. A Politikai Bizottság határozati javaslatban fogalmazta meg. „A K. V. Agit. prp. és Adminisztratív osztálya az OTSB-vel (Országos Testnevelési és Sportbizottság – a szerk.) közösen vizsgálja meg a magyar sportsajtó helyzetét, és tegyenek intézkedéseket a sportsajtó szerkesztésének megjavítására, az OTSB vezetői és a sportújságírók közötti elvtársias, pártszerű kapcsolatok kialakítására. Feleki László elvtárs rosszul vezeti sportlapunkat, nagymértékben felelős a vb utáni és a főiskolai világbajnokság alatti tüntetésekért.”
Ezek után, októberben menesztették Feleki Lászlót a Népsport éléről. (Bár ezt az olvasókkal sohasem közölték, az impresszumban csak az állt: „Szerkeszti a szerkesztőbizottság”.) „Istenem, mi is volt az én nagy bűnöm? – kérdezte nem sokkal a halála előtt, 1989-ben Feleki Malonyai Péter Aranykór című könyvében. – Egy cikk, amelyben nem helyeseltem a csatársor összeállítását. Igen enyhe bírálat, ma senki se értené, miért követte nyakvágás, ezt a szinte barátságos írást. De akkor, mint Hegyi Gyula (az OTSB elnöke – a szerk.) két évvel később elmondta, másnap reggel fél kilenckor már ott volt Rákosi telefonja: Felekit vonják felelősségre! Gondolom, fontosabb problémái is lehettek volna ebben az időben. Közölték velem, hogy megbízatásom véget ért, átvehetem a munkakönyvemet a kiadóhivatalban. Fegyelmi eljárás nem volt, a munkakönyvemben ez a bejegyzés szerepelt: »Az elbocsátás oka: racionalizálás«. Ésszerűsítették egy újság főszerkesztőjét. A kiadóhivatal igazgatója óvatosan megkérdezte tőlem, mi a véleményem az egészről. így válaszoltam: »Ami neked…«”. (Elmondása szerint kirúgása után ugyanazt csinálta, mint amikor a zsidótörvények miatt nem dolgozhatott: minden nap a moziban ült, hogy ne tudják, nincs munkája – csak éppen a filmek változtak közben jelentősen…)
Kő András Szemétből mentett dicsőségünk című, 1997-es könyvében viszont a volt újságíró özvegye azt mondja, Rákosinak semmi köze nem volt a történethez, csak rá lehetett kenni akkor már. „Rákosi nem foglalkozott ezzel a kérdéssel – fogalmazott Feleki Lászlóné. – Sebes intézkedett, hogy Lacit távolítsák el a Népsporttól. […] A cikk elemző volt, és korrektségéhez nem fér kétség. Sebes mégis körbetelefonálta az egész Politikai Bizottságot, hogy micsoda támadás van ellene, és kerek perec utasították Hegyit, hogy Lacit le kell váltani.” Arra a kérdésre pedig, hogy ki utasította, ezt felelte Felekiné: „Farkas Mihály (korábbi honvédelmi miniszter – a szerk.), Sebes nyomására.”
Ehhez amúgy nem kellett a rendszerváltás utánig várni: Sebes Gusztávról, az Aranycsapat szövetségi kapitányáról mindenfelé pletykálták, hogy ő lehetetlenítette el Feleki Lászlót. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy Kő kötetében van egy Sebes által egy zürichi barátjának küldött aznapi Népsport, amelyen az ominózus cikk mellé Sebes azt írta kézzel: „Feleki László és Pálfai János sötét destruálása!”. Ma már a történeti levéltári adatok is bizonyítják, hogy Rákosinak Feleki elmozdításában nem volt benne a keze, pusztán egyszer figyelmeztette Hegyit, hogy ügyeljen jobban a sportlapban a politikai cikkekre (mivel a Népsport az OTSB lapja volt). Sebes viszont többször is úgy érezte, meg kell védenie magát a vádak ellen. Örömök és csalódások című önéletrajzi könyvében azt írta: „Október elején személycserékre került sor a szaksajtóban: egyszerre kapott felmondólevelet a Népsport és a Képes Sport főszerkesztője.
Annak ellenére, hogy a felmondásokhoz semmi közöm nem volt, futótűzként terjedt el a hír, hogy tőlem indultak ki.” L. Réti Anna Miért veszítettünk? című könyvében pedig így mentegetőzött az Aranycsapat szakvezetője, aki anno az OTSB elnökhelyettese is volt: „Én még ember helyét nem vettem el. Nagyon soknak segítettem, de annyi hatalmam nekem nem volt, hogy valakinek a helyét elvegyem. Ravasz manipuláció folyt, amit az én nyakamba varrtak. Felhívott Rákosi: »Olvasta a Népsportot?«. Akkor jöttem haza, mondtam, hogy nem. »Kapcsolja Hegyi Gyulát!« Kapcsoltam. Feleki László cikkéről volt szó, meg annak lehetséges hatásáról, publikumot vártak a Népstadionba, és attól tartottak, hogy ennek a cikknek a hatására valami lesz. Felekit elbocsátották. Nem volt benne részem. Felekivel volt konfliktusom, de nem szövetségi kapitányként, hanem még játékosként. […] Lehet, hogy ő ettől fogva neheztelt rám, de én nem nehezteltem soha őrá.” Kevesen hitték el neki.
A „DARÁZS”
Feleki László (Szatmárnémeti, 1909–Budapest, 1989) az egyik legnagyobb műveltségű és európai tekintélyű magyar sportújságíró, akit szúrós stílusú miatt „Darázs” becenévvel illettek. A harmincas években az Arsenalnál tanulmányozta az angol sportéletet, ennek hatására nagy hirdetője volt idehaza a WM-rendszer bevezetésének, amit a Törekvés csapatánál igyekezett is meghonosítani. Az egyetlen magyar újságíró, aki a helyszínről tudósította a válogatott mindkét vb-döntős szereplését (1938, 1954). A Népsporttól történő menesztése után a Ludas Matyinál dolgozott, onnan is ment nyugdíjba 1968-ban, a sportsajtóba csak szőrmentén került vissza, néha írhatott a Népsportba, a Képes Sportban pedig volt egy állandó rovata, de kényszerből más műfajok felé fordult, így például – többségükben társszerzőként – tizenhárom színházi darabot is jegyzett. Írt több futballszakkönyvet is, egyet a 6:3-ról, de élete főművének a Napóleonról szóló trilógiát tartotta. Az ő nevét viseli 1996 óta a Magyar Sportújságírók Szövetségének egyik legrangosabb szakmai díja.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. júniusi számában.)
