Grafika Matthew Stevens
Nem tudjuk, mit szólna hozzá a jelenlegi magyar szövetségi kapitány, Dárdai Pál (a cikk 2015 márciusában jelent meg! – a szerk.), ha valamelyik válogatott játékosa a klubcsapatát helyezné előtérbe a nemzeti csapattal szemben (még az is elképzelhető, hogy megértené, elvégre ő is klubedzőként dolgozik a válogatott mellett, vagy inkább mellékesen a magyar válogatottnál is munkát vállal berlini csapata mellett…), Lothar Matthäus mindenesetre nem igazán repesett az örömtől, amikor magyar szövetségi kapitánysága elején a válogatott egyik alapemberének szánt Dárdai világossá tette számára: a Hertha BSC bennmaradása a Bundesligában fontosabb, mint a magyar válogatott felkészülési mérkőzései.
Nemrég iktatták még be magyar kapitánynak az 1990-es világbajnokság legnagyobb csillagát, az NSZK-val világbajnok, 150-szeres német válogatott Matthäust, amikor 2004. január 22-én az jelent meg a Berliner Kurier című német lapban, hogy Dárdai Pál, az 1997 óta a Hertha BSC-ben játszó középpályás azt mondta: számára az az első, hogy segítse német klubcsapatát a tavasszal az élvonalban maradásért folytatott küzdelemben. „Már majdnem igazi berlini vagyok, olyan sok mindent átéltem ennél az egyesületnél. Nekem igenis szívügyem a bennmaradás. Veszélyben vagyunk, ez nem is vitás. Éppen ezért úgy gondolom, nem kell minden válogatott mérkőzésre elutaznom, hiszen nem játszunk selejtezőt, és egyelőre semmilyen nagy eseményre nem készülünk fel” – nyilatkozta Dárdai a német lapnak, amelyben a cikk „Dárdai kosarat adott Lotharnak” címmel és „A bennmaradásért folytatott harc fontosabb a válogatottnál” alcímmel jelent meg.
Lothar Matthäus magyar szövetségi kapitányként összesen három meccsen játszatta Dárdait
A Nemzeti Sport megkeresésére meg is erősítette a középpályás, hogy ezt mondta a német lapnak, hozzátéve, hogy ezt meg is beszélte a szövetségi kapitánnyal: „Eddig mindig a válogatott tűnt a legfontosabbnak, de most a csapatom kritikus helyzetben van, hiszen a kiesés ellen küzdünk. Éppen ezért mérlegelnem kell, és mert a válogatott csak előkészületi mérkőzéseket játszik a tavasszal, nekem elsősorban a Hertha sikereire kell koncentrálnom. Itt van például a ciprusi torna, és ha akarja, akkor írásba adom: ha a soron következő három Bundesliga-meccsen vereséget szenvedünk, akkor biztosan nem utazom Ciprusra. Mindent el kell követnem azért, hogy a Hertha ne essen ki. Nézze, én már beszéltem a kapitánnyal. Lothar Matthäus tudomásul vette, hogy a klubcsapatom sikereire kell koncentrálnom. Neki is mondtam, hogy biztosítsanak odahaza profi feltételeket, és ne kelljen barátságos válogatott találkozók után, hosszú kerülő út végén, holtfáradtan visszatérnem Berlinbe…”
Csakhogy Matthäus semmilyen megkeresésről nem tudott, sőt nagyon is zokon vette, hogy játékosa a sajtón keresztül üzenget, ahelyett, hogy nyíltan elé állna a szándékával. „Már számtalanszor nyilatkoztam azóta, amióta Magyarországon vagyok – mondta Matthäus a Nemzeti Sportnak. – Tucatnál is többször elmondtam már, olyan válogatottat szeretnék összehozni, amelynek tagjai büszkék arra, hogy címeres mezt viselhetnek. Ez fontos nekem, hiszen magam is százötvenszer szerepeltem a német válogatottban. Arról is beszéltem, hogy össze kell fognunk, hiszen csak így érhetjük el céljainkat. Kifejtettem, ha bárkinek bármilyen gondja van, az nyugodtan fordulhat hozzám. Azt viszont meglehetősen furcsa és elfogadhatatlan megoldásnak találom, ha valaki a sajtón keresztül üzenget. Ha Dárdai Pálnak kérése van hozzám, akkor keressen meg és mondja el, mit szeretne. Amúgy zárjuk rövidre ezt a témát: a válogatottság nem kívánságműsor. Ha valaki boldogan jön, az az első perctől legyen velünk, álljon be a sorba, és dolgozzon úgy közös céljainkért, mint bárki más…”
A Nemzeti Sport „Dárdai Pálnak nem a válogatott az első” címlappal jelent meg ezek után, amin a Hertha játékosa úgy megsértődött, hogy hónapokig nem állt szóba a magyar sportnapilappal.
Pedig aztán a februári, ciprusi torna első néhány napjára mégis elutazott a válogatottal Dárdai, mert a Hertha megnyert egy meccset a bajnokságban, meg aztán a játékos érzékelhette is, hogy ezt a hozzáállását nehéz lesz védelmezni minden téren. Az ügy kapcsán a Magyar Labdarúgó-szövetség akkori elnöke, dr. Bozóky Imre azt mondta: „Hiszem, hogy Lothar Matthäus végig következetes lesz, és valóban csak azokat szerepelteti, akik ezt megérdemlik. Az új kapitány kemény ember, ezt magam is tapasztalom nap mint nap, de az ő egyénisége és profi mentalitása zálog lehet a sikerhez. Nem akarok külön kitérni Dárdai Pál nyilatkozatára, amit eddig elmondtam, abban benne van a véleményem. […] Én még mindig abban a hitben élek, hogy címeres mezben szerepelni büszkeség és kitüntetés.” A Nemzeti Sport internetes oldalán akkoriban az olvasók sem kímélték az akkor 39-szeres válogatott játékost. Néhány komment: „Pali, te ezt komolyan gondoltad? Hatalmasat csalódtam benned, és szerintem a fél focirajongó társadalom is Magyarországon” (cain), „Gyalázatos, Dárdairól nem gondoltam volna ezt. Ha ez igaz, akkor köszönjük szépen a részvételt, soha többet ne lássuk. Mindenesetre abban biztos vagyok, hogy ha egyszer még neadjisten Dárdai kifutna a Stadion gyepére, mintegy 30 ezer ember fogja kifütyülni” (A), „Szabics még akkor is elutazott, amikor a Sturm nem engedte volna (ki is rúgták), Dárdai meg ilyeneket tud nyilatkozni? Inkább legyen akárki más, mint Dárdai ezek után, ha kell, a megye 1-ből válogasson a kapitány, csak csupaszív játékosok vegyék fel a válogatott mezét” (Hondasport). És még több száz ehhez hasonló. Még akkori berlini csapattársa, Király Gábor megszólalása sem arról tanúskodik, hogy mellette állna: „Megértem, hogy fontos neki a Hertha szereplése, elvégre nekem is az, de a bennmaradás nem egy vagy két, hanem sokkal több emberen múlik. Én büszke vagyok a magyarságomra, így legfeljebb sérülés vagy nagyon komoly családi ok tarthatna vissza” – mondta a kapus a sportnapilapnak.
A Hertha–Stuttgart Bundesliga-mérkőzés után azonban Matthäus és Dárdai tisztázta a dolgot, így a játékos elutazott a válogatottal Ciprusra, ahol pályára is lépett február 18-án az Örményország elleni találkozón (2–0-ra nyertünk, ez volt egyébként Matthäus első meccse válogatottunk élén, Dárdai pedig megkapta a csapatkapitányi karszalagot is), ám a Lettország és Románia elleni meccseken már nem, mert úgy egyeztek meg, hogy az örmény meccs után utazik is vissza Berlinbe.
Dárdai teljesítményével azonban nem volt elégedett a kapitány, aki azt mondta: „Dárdai Páltól és Lisztes Krisztiántól többet vártam, azt, hogy magukkal ragadják a többieket”. A német Kickernek pedig sejtelmesen azt nyilatkozta: „Nagyon csalódott vagyok, mert néhány futballista, akire számítottam, köztük Bundesliga-játékosok is, nem az általam várt teljesítményt nyújtotta”.
Mindenesetre a válogatott következő nyolc mérkőzésén nem szerepelt Dárdai a csapatban, a tavaszi és nyári barátságos találkozók után szeptemberben a Horvátország és az Izland elleni világbajnoki selejtezőre sem hívta meg őt a kapitány. Az október 9-i, Svédország elleni, stockholmi találkozóra azonban már igen. A meccs előtti sajtótájékoztatón Matthäus Dárdai újbóli beválogatásáról így beszélt: „Tegnap este mindent megbeszéltünk, és lezártuk a múltat. Mindenki követ el hibákat, de nem szabad, hogy ezek megismétlődjenek. Dárdai elmondta, hogy a jövőben mindent megtesz majd a nemzeti csapatért, és ez így is van rendjén.” A svédek ellen (3–0-s, tükörsima vereség) és a novemberi, Málta elleni találkozón (kiizzadt, 2–0-s siker) még szerepet kapott Dárdai, de utána a Matthäus-érában soha többé, legközelebb másfél évvel később, 2006 májusában Bozsik Péter válogatta be újra.
A svédországi vb-selejtezőn hosszú idő után újra számított Dárdaira a kapitány, de a 3–0-s meccsen ez nem osztott-szorzott
Az ominózus eset óta több mint tíz esztendő telt el, és nagyot fordult a világ kereke. Nem lett igazuk a kommentelőknek, Dárdait legközelebbi válogatott meccsén nemhogy senki sem fütyülte ki, de szövetségi kapitányként manapság népszerűbb a szurkolók körében, mint bárki az elmúlt harminc évben. Nemhogy megszólal most már a Nemzeti Sportban, de nem győzi dicsérni a „pozitív futballközeget” és ennek megteremtésében a média dicséretes szerepét, miközben a sportnapilap nem győzi költeni róla a dicshimnuszokat, az újságírók pedig tapssal fogadják a válogatott meccsek sajtótájékoztatóján. És míg a szurkolók akkoriban elítélték amiatt, mert már majdnem berlininek vallotta magát (ami cseppet sem hangzott olyan magasztosan, mint John F. Kennedy amerikai elnök 1963-as beszédében az „Ich bin ein Berliner” a városháza erkélyén a több százezres tömeg előtt), most már örömmel konstatálják, hogy bukovinai székely származását hangoztatja, és nagyon cukinak találják, amikor nyolcéves Bence fia úgy érvelt a magyar szövetségi kapitányi munkája folytatása mellett Berlinből: „Apa, vissza kell menned ehhez a csapathoz, mert nélküled nem nyernek”.
A politikatudományban úgy tanítják: a múlt vétkeit átlagosan hét hónap alatt felejtik el a választópolgárok. Sokkal hosszabb idő ezek szerint a futballszurkolóknak sem kell.
Veszprémi Linda
Piros szőnyeg helyett címlapot kapott
Ezúttal is megszólaltattuk az ügy főszereplőit, hogyan látják az akkor történteket:
Dárdai Pál:
„Csak azt tudom mondani, amit akkor is: a Hertha a kiesés ellen harcolt, nekem pedig segítenem kellett a csapatot minden erőmmel. De ezt megbeszéltem a szövetségi kapitánnyal is, aki el is fogadta az álláspontomat, elmagyarázta, hogy maradjak Berlinben nyugodtan, tudja, milyenek a képességeim, kipróbál másokat is, és majd a tétmeccseken számít rám. Szerintem jól is játszottam Svédország és Málta ellen, de utána soha többé nem hívott be, biztosan talált nálam jobbakat a posztomra. Lehet, hogy ez a felnagyított ügy harminc válogatottságomba került. A Nemzeti Sportra azért haragudtam meg, mert azt ugyan nem vártam, hogy piros szőnyeget terítsen elém a döntésem miatt, de nem volt korrekt, hogy ennyire félreérthető címlappal jelent meg.”
Megkerestük Lothar Matthäust is, aki azt mondta, ezekben a hetekben semmilyen témában nem kíván megszólalni a médiában. Az akkori stáb tagja, Hrutka János pedig azt mondta: „Esküszöm, nem emlékszem erre a konfliktusra. Most, hogy felelevenítettétek az ügyet, halványan rémlik valami, de biztosan nem lehetett jelentős összeütközés a kapitány és a játékos között, mert arra biztosan emlékeznék.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2015. márciusi számában.)
