Lassan tizenegy éve Thomas Schaaf a Werder Bremen edzője, Klaus Allofs menedzserként valamivel kevesebb ideje van hivatalban, Klaus-Dieter Fischer pedig majdnem negyven éve a vezetőség tagja. Összeszokott társaságnak tűnhet az említett trió, de a mostani Werder-krízis miatt úgy látszik, összecsapnak a hullámok a fejük fölött.
Az utolsó helyezett Hertha BSC-nek, valamint a hatodik helyen álló Werder Bremennek is égetően szüksége van a három bajnoki pontra szombat délután, hiszen egy újabb nyeretlen mérkőzés esetén mindkét gárda céljai veszélybe kerülhetnek: a berliniek még az osztályozós helytől is eltávolodhatnak, a brémaiaknak pedig alighanem végleg lemondhatnak a még halványan pislákoló Bajnokok Ligája-reményükről.
A Werder Bremen csapatkapitánya, Torsten Frings valahol számított rá, mégis meglepetésként érte a hír, miszerint Joachim Löw szövetségi kapitány nem számít rá a világbajnokságra utazó német keretben.
Egy hónapon belül egyszerre maximum 2 eszközön használhatja a szolgáltatást. Használja a másik eszköz valamelyikét vagy térjen vissza a jövő hónap első napján.
feldolgozás ...
Sikeresen aktiválta a szolgáltatást!
Önnek lehetősége van akár két eszközön egyidejűleg használni a szolgáltatást. Most ezen az eszközön megkezdheti a használatot.
Kellemes olvasást kívánunk!
Előfizetése még nem aktív
Előfizetési szerződését már rögzítettük a rendszerünkben, de még nem kezdődött meg az előfizetési időszak.
Kérjük térjen vissza : napján, hogy aktiválhassa digitális elérését.
Köszönjük!
Szerződése lejárt!
Kérjük, keresse fel az ügyfélszolgálatot és hosszabítsa meg a szerződését!
feldolgozás ...
Szerződése lezárva!
Keresse fel az ügyfélszolgálatot és újítsa meg a szerződését.
feldolgozás ...
Beazonosítás sikeretelen!
Ellenőrizze a megadott adatokat, mert így nem találtunk felhasználót a nyilvántartásban.