Szombaton öt mérkőzést rendeznek a nemzeti bajnokság nyolcadik fordulójában. A játéknapot a Pécs újpesti vendégjátéka nyitja, majd pályára lép a címvédő is, amely a Haladás ellen szerepel. Este még Kaposvár-Győr, Pápa-Honvéd és Kecskemét-Vasas találkozókat rendeznek.
A tegnapi nap folyamán négy találkozót játszottak az NB I hetedik fordulójában, és természetesen nem maradtak el az ilyenkor szokásos edzői értékelések sem – ezek közül szemezgetünk.
Hőségriadó ide vagy oda, szombaton négy érdekes meccsel folytatódik a nemzeti bajnokság hetedik fordulója. A Diósgyőr hazai pályán játszik a Siófok ellen, majd még a délutáni órákban következik a Videoton, amelynek útja ezúttal a Bozsik Stadionba vezet. Este a Pécs-Pápa illetve a Kaposvár-Paks meccsekkel zárul a játéknap.
Szombaton öt meccset rendeznek a nemzeti bajnokság hatodik fordulójában. Az „ünnepi program” a listavezető Debrecen pápai látogatásával indul, majd pályára lép a bajnoki címvédő Videoton is. A játéknapot a Paks-Győr, a Kecskemét-Honvéd és a Siófok-Kaposvár meccsek teszik teljessé.
Egy hónapon belül egyszerre maximum 2 eszközön használhatja a szolgáltatást. Használja a másik eszköz valamelyikét vagy térjen vissza a jövő hónap első napján.
feldolgozás ...
Sikeresen aktiválta a szolgáltatást!
Önnek lehetősége van akár két eszközön egyidejűleg használni a szolgáltatást. Most ezen az eszközön megkezdheti a használatot.
Kellemes olvasást kívánunk!
Előfizetése még nem aktív
Előfizetési szerződését már rögzítettük a rendszerünkben, de még nem kezdődött meg az előfizetési időszak.
Kérjük térjen vissza : napján, hogy aktiválhassa digitális elérését.
Köszönjük!
Szerződése lejárt!
Kérjük, keresse fel az ügyfélszolgálatot és hosszabítsa meg a szerződését!
feldolgozás ...
Szerződése lezárva!
Keresse fel az ügyfélszolgálatot és újítsa meg a szerződését.
feldolgozás ...
Beazonosítás sikeretelen!
Ellenőrizze a megadott adatokat, mert így nem találtunk felhasználót a nyilvántartásban.