címke: Újpest

14 éve
Izgalmas mérkőzésen játszott döntetlent a Diósgyőr és az Újpest a Megyeri úton. A hazaiak sok helyzetet alakítottak ki, de csak egy találatot tudtak szerezni. A vendégek hátrányban változtattak a játékukon és sikerült kiegyenlíteniük. A hajrában bármelyik csapat eldönthette volna a három pont sorsát.
14 éve
Szokatlan módon az Újpest és a Ferencváros is csak a tabella aljáról nézi a mezőnyt. A lilák jelenleg a 15., míg a zöld-fehérek a 13. helyen tanyáznak. A mai mérkőzésén is kemény küzdelem vár a két nyeretlen fővárosi csapatra, hiszen a negyedik kerületben a Diósgyőr, míg a kilencedikben a Haladás vendégeskedik.
14 éve
Megszerezte idei első bajnoki pontját az Újpest. A kaposváriak két alkalommal is vezetést szereztek, ráadásul a mérkőzés végén már kettős emberelőnyben játszottak, a lila-fehérek mégis fel tudtak állni a padlóról és kétszer is egyenlítettek.
14 éve
Két mérkőzést rendeznek az NB I ötödik fordulójának zárónapján. A Debrecen a bajnok Videotont fogadja, míg a pont és gól nélküli Újpest Kaposvárra látogat.
14 éve
Megtörtént az idei NB I-es szezon első edzőváltása, a négy forduló után is pont nélkül álló Újpestnél ugyanis megköszönték Mészöly Géza munkáját, helyét a korábban Debrecenben pályaedzőként dolgozó Zoran Szpisljak foglalta el, aki három évre írt alá.
Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában