Az Újpest FC tájékoztatása szerint a mai napon szerződést bontottak Fehér Csabával. Bartha Csaba ügyvezető a klub honlapján elmondta: a játékos a klubtulajdonos letartóztatása utáni napon bilincset vitt be a székházba, ami után a vezetőség kérdőre vonta, de az események utána odáig fajultak, hogy a játékos szerződését felbontották.
A Nemzeti Bajnokság hetedik fordulójának vasárnapi nyitómérkőzésén a Debrecen 3-2-re győzte le a még mindig nyertlen Újpestet. A vendégek mindent elkövettek a pontszerzés érdekében, de összességében teljesen megérdemelt a hajdúságiak győzelme.
Három izgalmasnak ígérkező mérkőzéssel zárul az NB I hetedik fordulója. Délután négy órakor az Oláh Gábor utcában küzd meg a Loki és az Újpest. Hatkor a Hali csap össze a Kecskeméttel, míg a Vasas a Fradival rangadózik szintén hat órától.
Mészöly Gézát augusztus 10-én menesztette az Újpest FC, azonnali hatállyal. A 44 éves szakembert négy egymást követő rúgott gól nélküli vereség után állították fel a kispadról. Az indok az volt, hogy a vezetőedző nem tudta teljesíteni a sportigazgatóval előre egyeztetett elvárásokat. Az írásba nem foglalt célkitűzés az 1–5. hely valamelyikének elérését jelentette.
Egy hónapon belül egyszerre maximum 2 eszközön használhatja a szolgáltatást. Használja a másik eszköz valamelyikét vagy térjen vissza a jövő hónap első napján.
feldolgozás ...
Sikeresen aktiválta a szolgáltatást!
Önnek lehetősége van akár két eszközön egyidejűleg használni a szolgáltatást. Most ezen az eszközön megkezdheti a használatot.
Kellemes olvasást kívánunk!
Előfizetése még nem aktív
Előfizetési szerződését már rögzítettük a rendszerünkben, de még nem kezdődött meg az előfizetési időszak.
Kérjük térjen vissza : napján, hogy aktiválhassa digitális elérését.
Köszönjük!
Szerződése lejárt!
Kérjük, keresse fel az ügyfélszolgálatot és hosszabítsa meg a szerződését!
feldolgozás ...
Szerződése lezárva!
Keresse fel az ügyfélszolgálatot és újítsa meg a szerződését.
feldolgozás ...
Beazonosítás sikeretelen!
Ellenőrizze a megadott adatokat, mert így nem találtunk felhasználót a nyilvántartásban.