Több érdekes meccset is rendeznek a nemzeti bajnokság 13. fordulójában, de nem kétséges, hogy még a címvédő Videoton győri vendégjátéka is eltörpül a Fradi-Újpest rangadó mellett. Szenvedély, rivalizálás, öntudat – tömören erről szól a magyar labdarúgás egyik örökbecsű darabja, ami kiemelt meccs most is, amikor mindkét klub viszontagságos időket kénytelen megélni.
Az első félidőben tompa zalaiak bánhatják, hogy csak a második félidőben rázták meg magukat, hiszen így továbbra is nyeretlenül állnak a tabella utolsó helyén.
Három mérkőzéssel folytatódott az NB II hetedik fordulója. A keleti csoportban két találkozót rendeztek, amelyek egyaránt döntetlennel végződtek.. A nyugati csoportban az újonc Paksi FC II hazai pályán kapott ki a Kozármislenytől.
Magabiztos játékkal győzte le a Vasas az igen gyenge teljesítménnyel előrukkoló Újpestet. Az angyalföldiek már az első félidőben eldöntötték a három pont sorsát, három gólt rámoltak be a lila-fehérek kapujába.
Egy hónapon belül egyszerre maximum 2 eszközön használhatja a szolgáltatást. Használja a másik eszköz valamelyikét vagy térjen vissza a jövő hónap első napján.
feldolgozás ...
Sikeresen aktiválta a szolgáltatást!
Önnek lehetősége van akár két eszközön egyidejűleg használni a szolgáltatást. Most ezen az eszközön megkezdheti a használatot.
Kellemes olvasást kívánunk!
Előfizetése még nem aktív
Előfizetési szerződését már rögzítettük a rendszerünkben, de még nem kezdődött meg az előfizetési időszak.
Kérjük térjen vissza : napján, hogy aktiválhassa digitális elérését.
Köszönjük!
Szerződése lejárt!
Kérjük, keresse fel az ügyfélszolgálatot és hosszabítsa meg a szerződését!
feldolgozás ...
Szerződése lezárva!
Keresse fel az ügyfélszolgálatot és újítsa meg a szerződését.
feldolgozás ...
Beazonosítás sikeretelen!
Ellenőrizze a megadott adatokat, mert így nem találtunk felhasználót a nyilvántartásban.