címke: Újpest

13 éve
Az Újpest legendája, Törőcsik András is ott volt a lila-fehérek Fradi elleni öregfiúk-meccsén. A "derbire" kilátogató hazai szurkolók annak ugyan örülhettek, hogy az Újpest 2–1-re megverte a nagy riválist, a klubikonért viszont aggódhatnak. A korábbi 45-szörös válogatott klasszisról évek óta hallani, hogy rossz az egészségi állapota, s az életvitele sem példaértékű, ám most mindenki láthatta: alig hasonlít korábbi önmagára...
13 éve
Könnygázzal kellett megfékeznie a rendőrségnek a "saját területüket" védő újpestieket, akik komoly ütőerőt képviselő brigáddal támadtak rá a szurkolói csapat mérkőzésére érkezett drukkerekre.
13 éve
A FourFourTwo.hu értesülései szerint az Újpest FC szívesen leigazolná az élvonaltól búcsúzó Vasas játékosát, Katona Mátét.
13 éve
Eldőlt, hogy továbbra is belga kézben marad a lila-fehér együttes irányítása, miután csütörtökön a klub bejelentette, hogy Joseph Daerden ül a kispadra a következő idényben.
13 éve
A pénteken rendezett Kecskemét-Újpest bajnoki mérkőzésen két kulcsfontosságú szituációban hibázott a játékvezető.
Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában