Meglehetősen ellentmondásos képet mutatott az ősszel az Újpest. Mészöly Géza csapata 6–0-ra kiütötte nagy riválisát, a Ferencvárost, ám két héttel később csak nehezen, a hosszabbításban szerzett góllal tudta legyőzni 1–0-ra az újonc Szolnoki MÁV-ot, s aztán több kellemetlen vereség is becsúszott. A vezetőedző tavaszra egységesebb csapatot ígér.
Új sportág született ma Magyarországon. Az „NB I-es hófoci-bajnokság” nyitómérkőzésén a Győr szerzett vezetést az első félidő hajrájában. A fordulás után növelhették volna előnyüket a hazaiak, ám egyenlíteni a lila-fehéreknek sikerült. Amikor már sokan elkönyvelték a döntetlent feltámadtak a győriek, és Ceolin fejesével megszerezték a vezetést. A Nemzeti Bajnokság 16. fordulójának zárómérkőzésén, Győr – Újpest 2-1.
A magyar első osztályban már pénteken megkezdődött a tavasz, Győrött azonban csak ma lesz „évszakváltás". Győrben remélik, hogy valóban beköszönt a tavasz, az őszt ugyanis – a tanulságok megfelelő levonása után – gyorsan el kell felejteni.
Leesett a várva várt hó. Magyarország szinte minden települése kapott az égi áldásból, így kérdéses, hogy hol tudnak ma bajnoki mérkőzést rendezni. Folyamatosan beszámolunk a fejleményekről.
Egy hónapon belül egyszerre maximum 2 eszközön használhatja a szolgáltatást. Használja a másik eszköz valamelyikét vagy térjen vissza a jövő hónap első napján.
feldolgozás ...
Sikeresen aktiválta a szolgáltatást!
Önnek lehetősége van akár két eszközön egyidejűleg használni a szolgáltatást. Most ezen az eszközön megkezdheti a használatot.
Kellemes olvasást kívánunk!
Előfizetése még nem aktív
Előfizetési szerződését már rögzítettük a rendszerünkben, de még nem kezdődött meg az előfizetési időszak.
Kérjük térjen vissza : napján, hogy aktiválhassa digitális elérését.
Köszönjük!
Szerződése lejárt!
Kérjük, keresse fel az ügyfélszolgálatot és hosszabítsa meg a szerződését!
feldolgozás ...
Szerződése lezárva!
Keresse fel az ügyfélszolgálatot és újítsa meg a szerződését.
feldolgozás ...
Beazonosítás sikeretelen!
Ellenőrizze a megadott adatokat, mert így nem találtunk felhasználót a nyilvántartásban.