címke: Totti
					12 éve
				
Totti pályafutása 18 gólját szerezte a Parma ellen - egyetlen olasz csapatnak sem tudott többször betalálni. Persze, nem ez volt az egyetlen eseménye a Parma-Roma olasz bajnokinak, melyen a hazaiak ugyan megszerezték a vezetést, de előnyüket nem tudták megtartani, és végül 3-1-re kikaptak.
					15 éve
				
Az, hogy az Inter egy őrült versenyfutásban végül a Roma előtt végzett a bajnokságban és, hogy az Olasz Kupa döntőjében is legyőzték a rómaiakat, úgy tűnik nem volt elég az Inter játékosoknak, akik így egy Tottinak szóló üzenetet lógattak le a buszukról, amin épp a bajnoki címet ünnepelték.
					15 éve
				
A Roma csapatkapitánya tagadja azokat a vádakat, miszerint rasszista megjegyzéseket tett volna Balotelli irányába.
					15 éve
				
A Roma elnöke, Rosella Sensi és a csapatkapitány, Francesco Totti, az Atalanta felett aratott 2–1-es győzelem után jogosan örülhettek az eredménynek, hiszen a fővárosi együttes átvette a vezetést az olasz bajnokságban.
                    1
                  
                                          
                                    
                        Történet a fénykép mögött
                            
                                                                                
                        Meccsek, amik...
                            
                                                                                
                        Du ju szpík futball?
                            
                                                                                
                        Még ne oltsd le a lámpát! 
                            
                                                                                
                        technika 
                            
                                                                                
                        Költők, írjatok verseket! 
                            
                                                                                
                        Kérdezd meg pacekba! 
                            
                                                                                 
        
 
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
    