A Premier League (PL) csapatai közül utolsóként a mezőnyből bemutatkozik a Tottenham Hotspur is a 2011-2012-es szezonban. Mint ismert, az első fordulóból elhalasztásra került a Spurs Everton elleni meccse a londoni zavargások miatt, így viszont egy kőkemény manchesteri túrával kezdi a szezont Harry Redknapp csapata. Mind Redknappnek, mind Sir Alex Fergusonnak vannak bőven sérültjei, de az összecsapás esélyese így is a Manchester United.
Újabb neves európai játékossal erősödik az Amerikai Profi Liga (MLS). A Los Angeles Galaxy bejelentette, hogy szerződtette az ír válogatott Robby Keane-t, aki legutóbb a Tottenhamben futballozott, de korábban az Inter és a Liverpool szerelését is magára ölthette.
Nyonban kisorsolták az Európa-liga rájátszásának párosításait is. Magyar érdekeltségű hír, hogy a Paksot kiejtő Hearts nehéz feladatot kapott, ugyanis a Tottenhammel találkozik. Szélesi Zoltán és az ex-fradista André Schembri csapata, az Olympiakosz Volosz az izmodosó PSG-vel mérkőzik. Vanczák Vilmos csapata, a svájci Sion a skót Celtickel, a Juhász Rolandot foglalkoztató Anderlecht a török Bursasporral csap majd össze.
Egy hónapon belül egyszerre maximum 2 eszközön használhatja a szolgáltatást. Használja a másik eszköz valamelyikét vagy térjen vissza a jövő hónap első napján.
feldolgozás ...
Sikeresen aktiválta a szolgáltatást!
Önnek lehetősége van akár két eszközön egyidejűleg használni a szolgáltatást. Most ezen az eszközön megkezdheti a használatot.
Kellemes olvasást kívánunk!
Előfizetése még nem aktív
Előfizetési szerződését már rögzítettük a rendszerünkben, de még nem kezdődött meg az előfizetési időszak.
Kérjük térjen vissza : napján, hogy aktiválhassa digitális elérését.
Köszönjük!
Szerződése lejárt!
Kérjük, keresse fel az ügyfélszolgálatot és hosszabítsa meg a szerződését!
feldolgozás ...
Szerződése lezárva!
Keresse fel az ügyfélszolgálatot és újítsa meg a szerződését.
feldolgozás ...
Beazonosítás sikeretelen!
Ellenőrizze a megadott adatokat, mert így nem találtunk felhasználót a nyilvántartásban.