címke: Soproni Liga

15 éve
Nagyszerű heteket tudhat maga mögött a Ferencváros középpályása, hiszen győztes gólt szerzett a Fradi két nagy riválisa ellen is. A fiatal játékost edzőivel való kapcsolatáról, a szurkolókról alkotott véleményéről, és persze góljairól faggattuk.
15 éve
Kibírta a győzelmi kényszert a REAC és elhozta a három pontot Matyóföldről. A Szolnok erejéből csak döntetlenre futotta a BKV ellen, míg a Tatabányát a Videoton II kényszerítette térdre.
15 éve
Remek mérkőzést játszott egymással a Zalaegerszeg és a Győri ETO. A 23. forduló zárómérkőzésén hiába tett többet a győzelemért a ZTE, a Győr ismét bebizonyította, hogy védelme stabil lábakon áll.
15 éve
A Soproni Liga 23. fordulójának zárómérkőzésén a negyedik Zalaegerszeg látja vendégül a harmadik Győrt. A két csapat között jelenleg egy pont a különbség, így jogosan lehet a bronzmérkőzés jelzővel illetni az összecsapást.
Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában