Kilmarnock–Rangers és St. Mirren–Motherwell mérkőzéseket rendeznek kedden a skót Premier League-ben. A két találkozót a bajnokság március 20-i, 29. fordulójából hozták előre a skót Ligakupa március 21-én esedékes Rangers–St. Mirren döntő miatt.
A Rangers megerősítette, hogy fő részvényese, a Murray International Holdings tárgyalásokat kezdett részvénycsomagja eladásáról. Az ingatlanüzletben érdekelt Andrew Ellist is az érdeklődők között tartják számon.
Szokás szerint megválasztották február hónap legjobb menedzserét, játékosát és fiatal játékosát a skót Premier League-ben. A Motherwell mestere, Craig Brown, a Rangers veterán védője, David Weir és a Kilmarnock csatára, Chris Maguire söpörték be ezúttal az elismerést.
A lengyel válogatott kapus szerződése 2011 júniusában lejár, ezért a nyári átigazolási időszakban a tervek szerint a Celtic megpróbálja értékesíteni, hogy még kapjanak érte némi pénzt.
A 27. forduló zárómérkőzése volt az Old Firm a skót Premier League-ben. A Rangers a hosszabbításban kiharcolt győzelemmel szinte már félig magáénak tudhatja a bajnoki címet.
Egy hónapon belül egyszerre maximum 2 eszközön használhatja a szolgáltatást. Használja a másik eszköz valamelyikét vagy térjen vissza a jövő hónap első napján.
feldolgozás ...
Sikeresen aktiválta a szolgáltatást!
Önnek lehetősége van akár két eszközön egyidejűleg használni a szolgáltatást. Most ezen az eszközön megkezdheti a használatot.
Kellemes olvasást kívánunk!
Előfizetése még nem aktív
Előfizetési szerződését már rögzítettük a rendszerünkben, de még nem kezdődött meg az előfizetési időszak.
Kérjük térjen vissza : napján, hogy aktiválhassa digitális elérését.
Köszönjük!
Szerződése lejárt!
Kérjük, keresse fel az ügyfélszolgálatot és hosszabítsa meg a szerződését!
feldolgozás ...
Szerződése lezárva!
Keresse fel az ügyfélszolgálatot és újítsa meg a szerződését.
feldolgozás ...
Beazonosítás sikeretelen!
Ellenőrizze a megadott adatokat, mert így nem találtunk felhasználót a nyilvántartásban.