címke: Serie A

16 éve
A Roma elsőszámú kapusa, Julio Sergio jelezte, a hétvégi, Napoli elleni rangadón már ismét szeretne védeni. A brazil hálóőr a Panathinakosz elleni csütörtöki Európa-liga mérkőzésen sérült meg.
16 éve
Az Inter második 0–0-ás döntetlenjét is kihasználta a városi rivális Milan, amely a meglehetősen gyenge napot kifogó Bari otthonában győzött magabiztosan a Serie A 25. fordulójának zárómérkőzésén. A hazaiaknál Koman Vladmir végig a padon ült, Gosztonyi András pedig a keretben sem volt.  
16 éve
A Bari csatára, Vitor Barreto múlt héten, a Catania ellen eltiltását töltötte, az AC Milan elleni hazai mérkőzésen azonban ismét pályára léphet. A brazil játékos már alig várja a találkozót.  
16 éve
Luigi Del Neri, a Sampdoria vezetőedzője nem félti csapatát a listavezető Inter elleni idegenbeli mérkőzés előtt. A hatvanadik életévében járó mester tisztában van ellenfele erősségével, ám elmondta: együttese három pontért lép pályára a Giuseppe Meazzában.  
Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában