címke: Schalke 04

11 éve
A Schalkénak a hazai, 6-1-es vereség után semmi esélye nem volt a továbbjutásra a Real Madrid elleni meccsen, és bár a németek tegnap is 3-1-es vereséget számított, Tim Hoogland, a csapat tegnap gólt szerző védője büszke csapatára.
11 éve
A Schalke 04 vezetőedzője érthetően nem túl derűlátó a Real Madrid elleni keddi BL-mérkőzés előtt. Abban azért bízik, hogy játékosai ezúttal jobban helyt állnak majd, mint a nyolcaddöntő első meccsén.
11 éve
Szalai Ádám továbbra sem kap lehetőséget a Schalkéban. A magyar támadó a kispadról nézte végig, ahogy Huntelaar duplájának köszönhetően a Schalke idegenben nyer az Augsburg ellen. Bocsánat, a 90. percben beállt egy kicsit.....
11 éve
Az első 25 perc után már 4-0-ra vezetett a Bayern Müchen a Schalke ellen, így nagyon úgy nézett ki, a királykékek a hétközi, BL-kudarc után ismét belefutnak egy nagy vereségbe, és bár a félidő második felében sikerült stabilizálni a védelmüket. A második játékrészben már eljutottak a Bayern kapujáig is, igaz, ehhez az is kellett, hogy a címvédő látványosan visszavett a tempóból. Egy öngólnak köszönhetően még a becsületgól is megvolt, de ez sem mentette meg őket a nagy zakótól, hiszen a vége 5-1 lett.
11 éve
A Real Madrid szerda este nemcsak két vállra fektette, de valósággal letarolta a Bajonok Ligája nyolcaddöntőjében a Schalke csapatát, formalitássá téve a visszavágót. A gelsenkircheni 6-1 főszereplői a kétgólos Cristiano Ronaldo, Gareth Bale és Karim Benzema voltak, de azért a kapus, Iker Casillas is hozzátett valamit a maga részéről, mikor Julian Draxler óriási ziccerét szedte ki bravúrral. Videó.
Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában