címke: Schalke 04

15 éve
Egy nagy lépés választja el a Német Kupa elődöntőjébe jutott csapatokat attól, hogy közülük kettő bejusson az idei kiírás fináléjába. A legkisebb esélyt erre talán a másodosztályú, mellesleg többek között Torghelle Sándort és Szabics Imrét is soraiban tudó Augsburgnak adják, míg a legnagyobb várakozás kétségtelenül a Schalke és a Bayern München holnapi találkozóját előzi meg.
15 éve
Remek játékot, négy gólt, fordulatokat, és végül igazságosnak mondható döntetlent hozott a Bundesliga 27. fordulójának vasárnapi rangadója. A Schalke tehát nem tudott élni a riválisok botlása következtében adódó lehetőséggel – ha egy ponttal is, de még mindig a Bayern áll a tabella élén.
15 éve
A német válogatottnál is számításba vett Manuel Neuer kijelentette: a következő bajnokságban is a Schalke 04 kapuját őrzi majd, így egyelőre nem igazol a Bayern Münchenbe.
15 éve
Ami a Bayern München rajongóinak Franck Ribéry, az a Schalke híveinek Manuel Neuer, egészen pontosan a hozzájuk kapcsolódó pletykák, hírek, álhírek arról, hogy melyikük hol folytatja pályafutását. Most azonban úgy tűnik, hogy az utóbbinak végleg eldőlt a sorsa: jövő nyártól a Bayern München játékosa lesz. Hogy ez spekuláció-e vagy sem, nem tudni, de tény, hogy van két autentikus forrás. Az egyik a kapus, a másik pedig maga Uli Hoeness.
Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában