Látszik, hogy mekkora a tét: mind a Schalke, mind pedig a Bayern München részéről akadnak olyanok, akik egy-egy megnyilvánulással igyekeznek zavarba hozni a másikat, hogy megpróbáljanak ezzel is némi előnyt kiharcolni saját csapatuk számára a két gárda holnap délutáni, gelsenkircheni találkozójára. Azt persze mindenki tudja, hogy úgyis a pályán dőlnek majd el a dolgok, de az nem is lenne az igazi, ha egy ilyen nagy téttel bíró meccs előtt nem üzengetnének egymásnak a felek.
Újabb olasz csapat jelentkezett be a Schalke 04 támadójáért, Kevin Kuranyiért: a német válogatott labdarúgót a következő szezontól a Juventus mellett a Genoa is szívesen tudná a soraiban.
Kevin Kurányi harcol azért, hogy Joachim Löw megváltoztassa álláspontját, miszerint, amíg ő a szövetségi kapitány, a csatárnak nincs helye a keretben. Van egyáltalán valami értelme a bizonygatásnak?
A Schalke 04 a múlt szombaton Leverkusenben aratott 2–0-s győzelmével hat fordulóval a bajnokság vége előtt átvette a vezetést a Bundesligában. A gelsenkircheniek jelenleg két ponttal előzik meg azt a Bayern Münchent, amelyet a következő hétvégén hazai pályán fogadnak.
Cacau és Edin Dzeko is hetek óta megtalálható az ominózus listán a hétvége legjobbjai között. A Hoffenheim a „floppok” között szintén ott van már egy ideje, és a Bayern Münchennel sem túl gyakran fordul elő, hogy inkább a „gyengébbek” között legyen. És hogy kik vannak még rajta a barométeren? Íme, a lista!
Egy hónapon belül egyszerre maximum 2 eszközön használhatja a szolgáltatást. Használja a másik eszköz valamelyikét vagy térjen vissza a jövő hónap első napján.
feldolgozás ...
Sikeresen aktiválta a szolgáltatást!
Önnek lehetősége van akár két eszközön egyidejűleg használni a szolgáltatást. Most ezen az eszközön megkezdheti a használatot.
Kellemes olvasást kívánunk!
Előfizetése még nem aktív
Előfizetési szerződését már rögzítettük a rendszerünkben, de még nem kezdődött meg az előfizetési időszak.
Kérjük térjen vissza : napján, hogy aktiválhassa digitális elérését.
Köszönjük!
Szerződése lejárt!
Kérjük, keresse fel az ügyfélszolgálatot és hosszabítsa meg a szerződését!
feldolgozás ...
Szerződése lezárva!
Keresse fel az ügyfélszolgálatot és újítsa meg a szerződését.
feldolgozás ...
Beazonosítás sikeretelen!
Ellenőrizze a megadott adatokat, mert így nem találtunk felhasználót a nyilvántartásban.