címke: Schalke 04

14 éve
Beigazolódni látszanak a pletykák, amelyek szerint a német válogatott kapusa nyártól már a müncheniek kötelékébe tartozik majd, Neuer ugyanis a héten klubjával közölte: nem hosszabbítja meg 2012-ig szóló szerződését.
14 éve
Az Inter edzője nem találta a szavakat csapata keddi BL-vereségét követően, amelyet mindössze három nappal a Milan elleni, szintén sikertelenül záruló derbi után szenvedtek el.
14 éve
Még csak két találkozót játszottak le az idei Bajnokok Ligája-kiírás negyeddöntői közül, de máris megszületett a legnagyobb meglepetés: a Schalke 04 csapata ugyanis Milánóban 5–2-re legyőzte a címvédő Internazionale együttesét, és nagyon közel került ahhoz, hogy fennállása során először bejusson a BL-elődöntőbe. A reakciókból is kiderül, nem mindennapi sikert ért el a királykék alakulat.
14 éve
A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) jóváhagyta a múlt pénteken félbeszakadt St. Pauli–Schalke 04 bajnoki mérkőzésen az idő előtti lefújás pillanatában lévő 2–0-s állást, így a vendégek most már hivatalosan is a találkozó győzteseinek minősülnek. A hamburgiak további büntetéséről még a héten döntés születik.
14 éve
Hivatalossá vált, hogy Frank Rost, a Hamburger SV kapusa a nyáron elhagyja a klubot, mivel lejár a szerződése, és azt nem hosszabbítják meg. Egy másik kapus, nevezetesen Manuel Neuer, a Schalke 04 hálóőrének aktájába pedig újabb bejegyzés került be, hiszen német lapinformációk szerint a német válogatott kapusa már közölte a gelsenkircheni klub vezetőivel, hogy nem hosszabbítja meg a jövő nyáron lejáró szerződését.
Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában