címke: Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia


11 éve
Csütörtökön kezdődnek Felcsúton a Puskás-Suzuki-kupa küzdelmei, és az idei tornán a legnagyobb név mindenképpen az egykori dán válogatott Jesper Olsené, az Ajax és a Manchester United sztárjáé. A szakember az ausztrál Melbourne Football Institute vezetőedzőjeként érkezett hazánkba, a FourFourTwo pedig ezúttal is élt a lehetőséggel, hogy találkozhat egy egykori világsztárral, akit ki is kérdezett hazánkról, a magyar futballról, az 84/85-ös UEFA-kupáról, a Videotonról, Johan Cruyffról és az emlékezetes büntetőjükről, a következő Olsen-generációról, de nem hagyhattuk ki a ziccert, hogy az előző edzőváltás, és Alex Ferguson érkezésének szemtanújaként az Old Traffordon kialakult jelenlegi, mostoha helyzetet is elemeztessük vele.


11 éve
A szurkolók csütörtök óta már szorgalmasan nyomtatják jegyüket a Pancho Aréna április 21-i, húsvéthétfői avatóünnepségére és nyitó meccsére. Egy nap alatt már több mint kétezren „átvették” ingyenes belépőjüket. A szervezők felhívják a figyelmet, hogy sajnos nem mindenkinek tudják elfogadni a regisztrációját, több mint hatezren jelentkeztek a csaknem négyezer helyre. Azonban az ő kárpótlásukra is talált megoldást a Puskás Akadémia vezetősége - olvasható a pfla.hu weboldalon.


11 éve
A Pancho Aréna előtt már látható Makovecz Imre bronz mellszobra, Boros Péter alkotása, amelynél húsvéthétfőn 16.30-tól megemlékezést tartanak, valamint a Corvin-lánccal kitüntetett építész emlékét őrzi a Pancho Aréna nyugati homlokzata előtt, a stadion és a kollégium között húzódó Makovecz-sétány is.


11 éve
A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia honlapján megosztotta a kivácsiskodókkal a 2014-es Puskás-Suzuki-kupa győztesének járó trófea fotóját. A kupa Bencze Péter felcsúti szobrászművész alkotása, amelyért a címvédő spanyol Real Madrid, a háromszoros győztes Budapest Honvéd, a görög Panathinaikosz, az ausztrál Melbourne Football Institute, az újonc horvát Dinamo Zagreb és a vendéglátó Puskás Akadémia U17-es csapata küzd meg.
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!