Nem akármilyen mérkőzéseket rendeznek ma az angol labdarúgó bajnokságban, az ember ilyenkor csak azt sajnálja, hogy nincs négy tévéje és legalább hat szeme. Itt van mindjárt az Arsenal–Liverpool szuperrangadó, de az angol futball hívei bizonyára az Aston Villa–Manchester United és az Everton–Chelsea összecsapásra is csettintenek egyet.
Hétközi fordulót rendeznek Angliában, és bár ma a nagyok közül csak a Manchester City lép pályára, izgalmakban azért nem lesz hiány. A kiesőjelöltek közül pályára lép a Portsmouth, a Bolton, a Sunderland, a Wigan és a Burnley is, és ahogy egyre fogynak a fordulók, ők úgy fognak egyre elszántabban csimpaszkodni minden egyes pontocskába.
A szombati napon hat mérkőzéssel folytatódott a Bundesliga 21. fordulója. A Wolfsburg ezúttal nem tudta megismételni tavalyi nagyszerű teljesítményét a Bayern ellen: a müncheniek gond nélkül hozták el a három pontot a "farkaslakból". A bajorok pontszámban beérték a Bochumban botló Leverkusent, amely már csak jobb gólkülönbségének köszönhetően vezeti a tabellát. A Hoffenheim hét sikertelen meccs után nyert újra, Ruud van Nistelrooy pedig gólzáporos döntetlent hozó mérkőzésen mutatkozott be a Hamburgban.
Egy hónapon belül egyszerre maximum 2 eszközön használhatja a szolgáltatást. Használja a másik eszköz valamelyikét vagy térjen vissza a jövő hónap első napján.
feldolgozás ...
Sikeresen aktiválta a szolgáltatást!
Önnek lehetősége van akár két eszközön egyidejűleg használni a szolgáltatást. Most ezen az eszközön megkezdheti a használatot.
Kellemes olvasást kívánunk!
Előfizetése még nem aktív
Előfizetési szerződését már rögzítettük a rendszerünkben, de még nem kezdődött meg az előfizetési időszak.
Kérjük térjen vissza : napján, hogy aktiválhassa digitális elérését.
Köszönjük!
Szerződése lejárt!
Kérjük, keresse fel az ügyfélszolgálatot és hosszabítsa meg a szerződését!
feldolgozás ...
Szerződése lezárva!
Keresse fel az ügyfélszolgálatot és újítsa meg a szerződését.
feldolgozás ...
Beazonosítás sikeretelen!
Ellenőrizze a megadott adatokat, mert így nem találtunk felhasználót a nyilvántartásban.