Gyorsan telik az idő, már a 2010/2011-es NB I-es szezon egyharmadánál járunk. Ma délután két mérkőzést láthatnak a magyar foci szerelmesei. A Győr – Pápa találkozót 17 órától a Sport M, az Újpest – Haladás összecsapást 19 órától a Duna TV közvetíti élőben.
Ma este pótolják az időjárási körülmények miatt a 6. fordulóban elhalasztott Paks – Lombard Pápa mérkőzést a Monicomp Ligában. A Lombardban hetek óta kiválóan futballozó Gyömbér Gáborral a szombati összecsapás előtt először a legutóbbi, Videoton elleni találkozóról beszélgettünk.
Sorozatban negyedik sikerét aratta a Videoton az NB I 9. fordulójának első mérkőzésén. A listavezető kétgólos előnyre tett szert az első negyvenöt percben, a később feltámadó Pápa pedig már nem tudta kiegyenlíteni hátrányát. A vendégcsapat vezetőedzőjét, Mezey Györgyöt elküldték a kispadtól, Elek Ákost pedig kiállították a hajrában.
A Budapest Honvéd elleni siker után a listavezető Videotont fogadja a Lombard Pápa pénteken a Perutz Stadionban. Heffler Norberttel, a Pápa utánpótlás-válogatott középpályásával nemcsak a mai találkozóról beszélgetünk, visszatekintettünk a Bozsik-stadionban aratott győzelemre is.
Egy hónapon belül egyszerre maximum 2 eszközön használhatja a szolgáltatást. Használja a másik eszköz valamelyikét vagy térjen vissza a jövő hónap első napján.
feldolgozás ...
Sikeresen aktiválta a szolgáltatást!
Önnek lehetősége van akár két eszközön egyidejűleg használni a szolgáltatást. Most ezen az eszközön megkezdheti a használatot.
Kellemes olvasást kívánunk!
Előfizetése még nem aktív
Előfizetési szerződését már rögzítettük a rendszerünkben, de még nem kezdődött meg az előfizetési időszak.
Kérjük térjen vissza : napján, hogy aktiválhassa digitális elérését.
Köszönjük!
Szerződése lejárt!
Kérjük, keresse fel az ügyfélszolgálatot és hosszabítsa meg a szerződését!
feldolgozás ...
Szerződése lezárva!
Keresse fel az ügyfélszolgálatot és újítsa meg a szerződését.
feldolgozás ...
Beazonosítás sikeretelen!
Ellenőrizze a megadott adatokat, mert így nem találtunk felhasználót a nyilvántartásban.