A hetedik helyen zárt a bajnoki tabellán a Lombard Pápa. A nyugat-dunántúli klub egyik legjobb játékosa az ősz folyamán Szűcs Lajos volt, a Lombard csapatkapitányát arra kértük, értékelje röviden a FourFourTwo.hu-nak a bakonyaljai együttes szereplését.
A 71. percben Mijadinoszki megszerezte a vezetést a Debrecennek, de a nagyot küzdő Pápa Rajnay révén megérdemelten egyenlített és tartotta otthon az egyik bajnoki pontot.
A labdarúgó NB I utolsó őszi fordulójában a Lombard Pápa hazai pályán 5-0-ra kapott ki a Ferencvárostól és a hetedik helyen zárta az őszt huszonkét ponttal. Bíró Péter klubtulajdonost a bajnokság felénél arra kértük, értékelje a FourFourTwo.hu-nak a Lombard Pápa őszi szereplését.
Nem vár könnyű mérkőzés a Ferencvárosra Pápán. Véber György csapata hazai pályán remekül szerepel az idei bajnokságban, a Perutz-stadionban csupán a Videoton tudott ősszel nyerni. A zöld-fehérek számára nem jó előjel az sem, hogy lassan két hónapja nyeretlenek idegenben. Utoljára a Vasas elleni szeptemberi találkozón gyűjtötték be vendégként a három pontot. Azóta Debrecenben és Zalaegerszegen is vereséget szenvedtek. Ennél is rosszabb a vidéki mérlegék, ugyanis a fővárostól távol utoljára a második fordulóban diadalmaskodtak, akkor a Kecskemét csapatát győzték le. Utolsó vidéki pontszerzésük a Videoton otthonában volt még augusztus 21-én, az 1-1-es döntetlent hozó mérkőzésen.
Szűcs Lajos megnémul, és a jegyeket a hétvégi bajnokira már hétfőn keresik. Két biztos jel arra, hogy a labdarúgó NB I-ben igazi presztízsmérkőzést játszanak szombaton, délután fél hattól a Perutzban.
Egy hónapon belül egyszerre maximum 2 eszközön használhatja a szolgáltatást. Használja a másik eszköz valamelyikét vagy térjen vissza a jövő hónap első napján.
feldolgozás ...
Sikeresen aktiválta a szolgáltatást!
Önnek lehetősége van akár két eszközön egyidejűleg használni a szolgáltatást. Most ezen az eszközön megkezdheti a használatot.
Kellemes olvasást kívánunk!
Előfizetése még nem aktív
Előfizetési szerződését már rögzítettük a rendszerünkben, de még nem kezdődött meg az előfizetési időszak.
Kérjük térjen vissza : napján, hogy aktiválhassa digitális elérését.
Köszönjük!
Szerződése lejárt!
Kérjük, keresse fel az ügyfélszolgálatot és hosszabítsa meg a szerződését!
feldolgozás ...
Szerződése lezárva!
Keresse fel az ügyfélszolgálatot és újítsa meg a szerződését.
feldolgozás ...
Beazonosítás sikeretelen!
Ellenőrizze a megadott adatokat, mert így nem találtunk felhasználót a nyilvántartásban.