címke: Neymar

11 éve
A Barcelona brazil támadójának édesapja, és egyben ügynöke kedden egy sajtótájékoztató keretében beszélt fia Barcelonába szerződésének hátteréről és több részletre is fény derült. Állítása szerint ezeket azért mondta el, mert nem szeretne zűrzavart a fia körül. Szeretné megvédeni a családját és reméli, ez az utolsó alkalom, hogy erről kell beszélnie.
11 éve
A közvélemény eddig úgy tudja, hogy ifjabb Neymar nyári leigazolása 57 millió euróba került a Barcelonának, legalábbis Rosell Sándor (Sandro Rosell) elnök ennyit említett több fórumon is. Spanyol lapértesülések szerint azonban a katalán klub első embere egyszerűen nem mondott igazat, mert a brazil futballista majdnem kétszer annyiba fájt a klubnak.
11 éve
Szombat este a Barcelona egy küzdelmes, gólnélküli döntetlent izzadt össze a Vicente Calderónban, így őszi bajnok lett a csapat. Bár a bajnokság szemontjából döntő fontosságú meccs volt, az Atlético Madrid ellen csak csereként állt be két kulcsjátékos, Messi Leó és ifjabb Neymar is. Az edző elmondta, miért.
Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában