címke: németország

15 éve
Karim Ziani, a Wolfsburg algériai válogatott játékosa két-három hónapnyi pihenőre kényszerül, miután csípőműtétet fognak végrehajtani rajta – nyilatkozta a klub kedden.
15 éve
Akárcsak a német bajnokság harmadik fordulójában, ezúttal is a Borussia Dortmund játékosai teljesítettek a legjobban a szurkolók véleménye alapján. Nem kevesebb, mint öt BVB-játékos került be a Bundesliga hivatalos honlapjának szavazása alapján a negyedik forduló top tizenegyébe, miután a Ruhr-vidéki derbin sima 3–1-es győzelmet arattak a Schalke felett, idegenben.
15 éve
Meccs előtti szurkolói balhét, óriási hangulatot, nagy küzdelmet és iramot, kevés játékot, két gólt, és döntetlent hozott a hamburgi városi rangadó, amelyen hiába vezetett az esélytelenebb hazai kiscsapat, a St. Pauli, végül nem sikerült megtörniük a 33 éve tartó városi nyeretlenségüket.
15 éve
A német labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójának utolsó játéknapján három mérkőzés kerül terítékre. Ebből két esetben igazi csemegéről van szó. Nyitányként a nagy érdeklődéssel várt hamburgi derbin a St. Pauli fogadja a HSV-t, majd következik a Ruhr-vidéki rangadó. Közben a gyenge rajtot kifogó Leverkusen az eddig szintén harmatos Nürnberggel meccsel.
Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában