A német labdarúgó-bajnokság hatodik körének zárónapján két olyan párharc szemtanúi lehetünk, amelyen eddig erején és az előzetes elvárásokon felül teljesítő csapatok utaznak eddig csalódást keltő gárdák otthonába. A Steve McClaren vezette, a szezonnak nagy reményekkel nekifutó Wolfsburg a parádésan rajtoló, tavaly majdnem kieső Freiburgot fogadja, míg a másodosztályból nagy csinnadrattával érkező Kaiserslauternhez a jelenleg ötödik Hannover látogat.
Könnyen lehet, hogy az áprilisban elkövetett dobálózás miatt komoly büntetés elébe nézhet José Paolo Guerrero, a Hamburger SV csatára, hiszen elfordulhat, hogy fél évre rács mögé kerül.
A múlt szombati, VfB Stuttgart elleni mérkőzésen súlyos sérülést szenvedett Dante, a Borussia Mönchengladbach védője, így akár két hónapig is eltarthat, mire felépül.
Noha a Bild című lap szerint már csak az aláírás hiányzik Louis van Gaal, a Bayern München vezetőedzőjének újabb szerződéséről, de ezt mind a klub, mind pedig a tréner részéről egyaránt cáfolták.
Louis van Gaal, a Bayern München vezetőedzője szerint csapata „sokkal jobban játszik, mint az előző szezonban”. A tréner annak ellenére állítja ezt, hogy a bajorok az utóbbi 33 év leggyengébb bajnoki rajtját produkálták a Bundesliga első négy fordulójában.
Egy hónapon belül egyszerre maximum 2 eszközön használhatja a szolgáltatást. Használja a másik eszköz valamelyikét vagy térjen vissza a jövő hónap első napján.
feldolgozás ...
Sikeresen aktiválta a szolgáltatást!
Önnek lehetősége van akár két eszközön egyidejűleg használni a szolgáltatást. Most ezen az eszközön megkezdheti a használatot.
Kellemes olvasást kívánunk!
Előfizetése még nem aktív
Előfizetési szerződését már rögzítettük a rendszerünkben, de még nem kezdődött meg az előfizetési időszak.
Kérjük térjen vissza : napján, hogy aktiválhassa digitális elérését.
Köszönjük!
Szerződése lejárt!
Kérjük, keresse fel az ügyfélszolgálatot és hosszabítsa meg a szerződését!
feldolgozás ...
Szerződése lezárva!
Keresse fel az ügyfélszolgálatot és újítsa meg a szerződését.
feldolgozás ...
Beazonosítás sikeretelen!
Ellenőrizze a megadott adatokat, mert így nem találtunk felhasználót a nyilvántartásban.