Joachim Löw német szövetségi kapitánynak mindössze egy játékost kellett megneveznie, akit nem visz magával Dél-Afrikába, miután 27-es előzetes világbajnoki keretéből hárman is (a kapitány Michael Ballack, Christian Traesch, Heiko Westermann) kiváltak sérülés miatt, és a szakember már korábban bejelentette: nem hív be új játékost a sérültek helyére. A keretszűkítés áldozata végül Andreas Beck lett.
170 centiméterével Marko Marin lehet az egyik legalacsonyabb német válogatott játékos, de elismertsége napról napra növekszik. Amióta 2008 májusában bemutatkozott a felnőttcsapatban, a 21 éves szélső hétszer szerepelt Joachim Löw irányítása alatt, és kezdi bebetonozni a helyét a csapatban.
Joachim Löw, a német válogatott szövetségi kapitánya nem hív be új játékost a világbajnoki keretébe, annak ellenére, hogy a csapatkapitány Michael Ballackot is beleértve öt játékos is kidőlt a tornát megelőző hetekben.
A Nürnbergnél miután sikerült elkerülni a kiesést, már az új szezon csapatát építik. Az osztrák válogatott Rafael Rubin Okotie személyében máris ígéretes tehetség akadt a hálójukba. A támadót az Austria Wientől igazolták ingyen.
Egy hónapon belül egyszerre maximum 2 eszközön használhatja a szolgáltatást. Használja a másik eszköz valamelyikét vagy térjen vissza a jövő hónap első napján.
feldolgozás ...
Sikeresen aktiválta a szolgáltatást!
Önnek lehetősége van akár két eszközön egyidejűleg használni a szolgáltatást. Most ezen az eszközön megkezdheti a használatot.
Kellemes olvasást kívánunk!
Előfizetése még nem aktív
Előfizetési szerződését már rögzítettük a rendszerünkben, de még nem kezdődött meg az előfizetési időszak.
Kérjük térjen vissza : napján, hogy aktiválhassa digitális elérését.
Köszönjük!
Szerződése lejárt!
Kérjük, keresse fel az ügyfélszolgálatot és hosszabítsa meg a szerződését!
feldolgozás ...
Szerződése lezárva!
Keresse fel az ügyfélszolgálatot és újítsa meg a szerződését.
feldolgozás ...
Beazonosítás sikeretelen!
Ellenőrizze a megadott adatokat, mert így nem találtunk felhasználót a nyilvántartásban.