címke: NB I

12 éve
Fokozott kockázatú az MTK Budapest – Budapest Honvéd mérkőzés, ezért a hatályos jogszabályok szerint a 2013. november 9-én, szombaton 20 órakor megrendezendő mérkőzésre csak névre szóló jeggyel lehet belépni a Hidegkuti Nándor Stadionba.
12 éve
Az MLSZ akadémiai audit projektvezetője, dr. Szabó Tamás a Sport TV Mai helyzet című műsorában beszélt az utóbbi időben sokat emlegetett belga auditról, aminek keretében kizárólag az elit utánpótlás-nevelő műhelyek munkáját vizsgálják. Egy problémát már találtak, ez a játéklehetőség.
12 éve
A Budapest Honvéd FC november 1-i hatállyal egy személyt, aki a múlt heti Kemecse SE – Budapest Honvéd FC Magyar Kupa mérkőzés után viselkedésével szégyent hozott a Budapest Honvédra és a kispesti szurkolókra, két évre kitiltotta a Bozsik Stadionból és a Budapest Honvéd idegenbeli mérkőzéseiről is - szól a Budapest Honvéd közleménye, melyet szó szerint közlünk.
12 éve
A DVSC 2007 áprilisa óta először nyerte meg két egymást követő idegenbeli bajnoki mérkőzését (legalább) háromgólos különbséggel. Ayub Daud sorozatban a harmadik hazai bajnoki mérkőzésen szerzett gólt, hasonló bravúrra a Honvéd mezében legutóbb 2011 őszén Torghelle Sándor volt képes. Amióta José Gomes a székesfehérváriak edzője, a csapat először veszített el egymás után két bajnoki mérkőzést, a Videoton történetében hasonlóra legutóbb 2012 októberében volt példa. Elveszítette veretlenségi sorozatát a DVTK és hazai győzelmi szériáját a Bp. Honvéd – az mlsz.hu ismét közzétette a forduló statisztikáit.
Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában