Nem úszta meg a játékvezető kritizálását (meggyanúsítását) Manuel Pellegrini, a Manchester City menedzsere, aki a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első meccsén kelt ki magából egy megítélt büntető után. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (UEFA) nem is habozott, kiszabta a büntetést. Így már nem biztos, hogy volt értelme a tréner kirohanásának...
Tavaly nyáron Víctor Valdés hosszas tárgyalássorozat után sem hosszabbította meg 2014 nyarán lejáró szerződését Barcelonában, de végül nem is hagyta el a katalán klubot, és úgy döntött (vagy úgy alakult, hogy) kitölti az idejét. Az azonban már biztos, hogy elhagyja a csapatot, eddig csak az volt kérdés, hogy hova igazol. Az Eurosport leszűkíti a válaszlehetőségeket azzal, hogy megtudta, milyen két lehetőség van a kapus előtt.
Bődületes, körülbelül százötven százalékos helyzetet hagyott ki a Stoke City elleni angol bajnokin Edin Dzeko, a Manchester City csatára. A bosnyák játékos a kapu torkában, szinte már a gólvonalon gabalyodott bele labdába egy tökéletes passz után. A 27 éves csatár 2011 óta próbál betörni a kezdőcsapatba, kevés sikerrel. Ezúttal ugyan az első perctől játszott, de ha így folytatja, marad a kispad.
Az Arsenal könnyedén, 4–1-re legyőzte a Sunderlandet, miközben a Manchester City Yaya Touré találatával 1–0-ra nyert a Stoke ellen. És itt megnézheted a gólokat.
Egy hónapon belül egyszerre maximum 2 eszközön használhatja a szolgáltatást. Használja a másik eszköz valamelyikét vagy térjen vissza a jövő hónap első napján.
feldolgozás ...
Sikeresen aktiválta a szolgáltatást!
Önnek lehetősége van akár két eszközön egyidejűleg használni a szolgáltatást. Most ezen az eszközön megkezdheti a használatot.
Kellemes olvasást kívánunk!
Előfizetése még nem aktív
Előfizetési szerződését már rögzítettük a rendszerünkben, de még nem kezdődött meg az előfizetési időszak.
Kérjük térjen vissza : napján, hogy aktiválhassa digitális elérését.
Köszönjük!
Szerződése lejárt!
Kérjük, keresse fel az ügyfélszolgálatot és hosszabítsa meg a szerződését!
feldolgozás ...
Szerződése lezárva!
Keresse fel az ügyfélszolgálatot és újítsa meg a szerződését.
feldolgozás ...
Beazonosítás sikeretelen!
Ellenőrizze a megadott adatokat, mert így nem találtunk felhasználót a nyilvántartásban.