címke: Manchester City

11 éve
Samir Nasri, az angol bajnoki címvédő Manchester City francia támadó középpályása szerint a 2014/2015-ös szezon nagy ellenfelei, bajnoki kihívói a Chelsea és a városi rivális Manchester United lesznek, semmi esetre sem a Luis Suárez távozásával nagyon meggyengült Liverpool.
11 éve
A Manchester City már hetek óta komolyan vadászik Radamel Falcaóra, és ezzel kapcsolatos lehet a vezetőség döntése, miszerit egy évre hazaengedte Spanyolországba Álvaro Negredót. A csatár kölcsönbe került a Valenciához.
11 éve
A címvédő Manchester City bombameglepetésre hazai pályán szenvedett 1-0-s vereséget a Stoke City ellenében, a mindent eldöntő találatot Mame Biram Diou egy zseniális egyéni alakítás után szerezte az 58. percben. A manchesteri csapat főleg a bekapott gól után indított erőteljesen rohamokat az egyenlítésért, ezen a délután azonban nem járt szerencsével – a Stoke hősies játékának köszönhetően meglepetésre elvitte a három pontot.
11 éve
Szokták mondani: ez nem jött be. Márpedig Balotelli leigazolása nem volt jó kabala a Liverpool számára, hiszen a vörösök sima vereséget szenvedtek a Manchester City vendégeként.
11 éve
Meghosszabbította szerződését Edin Dzeko, az angol bajnok Manchester City bosnyák válogatott futballistája, aki így 2018-ig maradhat a klub játékosa.
Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában