címke: Magyarország

9 éve
Az NB II-ben szereplő Dunaújváros pénteken hivatalos weboldalán jelentette be a drámai hírt: felbontotta a hivatásos futballistái, valamint a szakmai stáb szerződését, így tavasszal többnyire csak a saját nevelésű fiatal játékosaik szerepelhetnek majd a találkozókon. A DPASE hivatalos közleményét most változtatás nélkül közöljük.
9 éve
Döglött akták című sorozatunkban hónapról hónapra leporolunk egyet a magyar futball számos abszurd „ügyirata” közül. Ezúttal egy 1972-es sztorival bizonyítjuk, hogy nem csak a világháborúkban vagyunk mindig a vesztes oldalon.
9 éve
Egyes hazai sportszövetségeknél- és szervezeteknél mit sem változtak a sportvezetői módszerek évtizedek óta. A FourFourTwo magazin februári, az újságárusoknál most megvásárolható számának főszerkesztői jegyzete a futball apropóján kivételesen kicsit másról is, nemcsak fociról szól. 
Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában